Belföld

Váratlan választás Orbán új minisztere

Megírtuk, hogy Orbán Viktor hétfőn bejelentette, hogy tárca nélküli minisztert fog kinevezni a paksi bővítésre. Néhány nap és bekerül a kormányba Orbán új minisztere, Süli János, aki kedd este megerősítette, hogy őt kérték fel a posztra.

Paks polgármestere Bajnai idején a paksi erőmű vezérigazgatója volt és 2014-ben a paksi önkormányzati választáson a Néppárt színeiben indult, és akkor 78-22 százalék arányban győzedelmeskedett Kozman György, a Fidesz-KDNP jelöltje (világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus) ellen. A vereség után fél évvel fel is oszlott a Fidesz paksi alapszervezete – írja az Index.

Süli János nem a Fidesz színeiben nyert akkor, de részt vett a Fideszhez köthető Kisgazda Polgári Egyesületben is. Ugyanebben az évben pályázhatott volna a kormánypárt jelöltjeként is, de a Fidesz inkább Kozmannt választotta.

A helyi fideszes szervezet nem örült ennek a döntésnek, ezért többen átültek tőlük Sülihez, aki létrehozta a Polgári Összefogás Paksért szervezetet, és

akit egyébként az MSZP és a DK is támogatott.

2012-ben még Sülit kereste meg a paksi Fidesz, de ő nem akart belépni a pártba.

Amikor Süli Jánost Bajnai kinevezte a paksi atomerőmű vezérigazgatójának 2009-ben, Süli állítólag kikérte a miniszterelnök véleményét is, mivel várható volt, hogy 2010-től újra a Fidesz lesz hatalmon. Sülit a kormányváltás után leváltották, 2011-ben ott is hagyta az atomerőművet. 2016 tavaszán pedig együttműködési megállapodást kötött a Polgári Összefogás Paksért és a Fidesz.

Miután Süli miniszteri biztos lesz, le kell mondania a polgármesteri posztjáról, így időközi választás várható hamarosan Paks városában. A tavaly megkötött együttműködés után pedig valószínűleg ellenjelölt nélkül indulhat el rajta a Fidesz embere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik