Belföld

Tarlós a BKV-sztrájkról: Visszautasíthatatlan ajánlatot kaptak a dolgozók

A főpolgármester a szokásos pénteki sajtótájékoztatóján beszélt a belengetett BKV-sztrájkról is.

Bekértem a három BKV-szakszervezet közül a két meghatározónak a vezetőjét és tegnap a vezérigazgató úr, a menedzsment, illetve a városvezetés elutasíthatatlannak tűnő ajánlatot tett

– mondta Tarlós István főpolgármester, aki azzal indokolta a harmadik vezető kihagyását, hogy “bár mindenhol mindig ő nyilatkozik, csak a szervezeti dolgozók tíz százalékát képviseli”.

A sztrájkfenyegetés letörését célzó ajánlatról annyi derült ki, hogy három évre bontja az emelést, az első évi pedig meghaladja azt, amit az állami cégeknél az első évben adni szoktak.

Tarlós szerint a város érdeke ellenére menne, ha elutasítanák az ajánlatot, amelyről azonban nem a szakszervezeti vezetők, hanem a tagság dönthet.

Az emelés fedezete megvan: úgy izzadták ki, hogy a BKV és a főváros is többszörösen átcsoportosította a forrásait. A főpolgármester szerint hosszú távon nem tartható az, hogy vannak egyes és kettes számú köztisztviselők, közalkalmazottak és cégek.

Örömmel fogadom Lázár János szavait miszerint igyekeznek segíteni a fővárost, ennél már csak az lesz jobb, ha nem csak hallom ezt, hanem látom is

– tette hozzá.

Tarlós azt is elmondta, Budapest egyedül van, mert Magyarországon összesen egy nagyváros van, és butaság összehasonlítani egy olyan településsel, aminek 6-8 csuklós buszból áll a tömegközlekedése.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója elmondta, a szakszervezetek egy-két napon belül reagálhatnak az ajánlatra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik