Belföld

Hat gyerek és egy tini rekedt égő borsodi házban

Az ózdi járőröket szombat hajnalban riasztották, hogy kigyulladt egy ház Hangonyon.”Már messziről látszott, hogy lángol a  felső szint, ahol a gyerekszoba is van” – mondta Berki Renátó Őrmester. Az utcán nagy tömeg verődött össze, az anya már a kertben volt és kétségbeesetten kérte a rendőröket, mentsék meg hat gyermekét és 18 éves fiát. A rendőrök hallották is, hogy a kicsik segítségért kiabáltak.

Jártam már korábban a házban, ezért tudtam, hogy fent két szoba van. Azonban a padlásfeljárón sem tudtunk bejutni, mert az onnan kitörő hatalmas lángnyelvek teljesen beborították az ajtófélfát, az egész mennyezet lángolt. Leszaladtunk, kerestünk valamit, amivel megkezdhetjük az oltást, meg hozzáférjünk a gyerekszobához, és lelassítsuk a lángok terjedését.

– nyilatkozta a Bárdos Gergely főtörzsőrmester a Zsaru magazinnak.

Egy férfi szólt nekik, hogy van egy kút a kertben, odarohantak, ő elkezdte felhúznia vizet, az egyenruhások  pedig siettek fel a teli vödrökkel. Egyre nagyobb lett a füst, már nem láttak szinte semmit, de mégis sikerült hozzáférniük az ajtóhoz. Az anya ekkor mögöttük volt, ő rohant be elsőként a gyerekekhez.

Az asszony a karjába vette a legkisebb lányát, de ki nem jutottak az ajtón, mert a lángok ismét felcsaptak. A járőrök kérték, hogy maradjanak ott, amíg ismét sikerült megfékezniük a tüzet. Két kislányt és egy kisfiút vittek ki a kertbe, majd vízzel teli vödrökkel rohantak vissza az emeletre. Közben megérkeztek a tűzoltók, akik az ablakon át menekítették ki a többieket.

Az utolsó fiú, aki kihoztak, eszméletlen állapotban feküdt a padlón. Őt a füstölő ajtón keresztül vitték le a két járőr segítségével. A rendőrök délután még bementek a gyerekekhez a kórházba, mint kiderült, egyiküknek sem esett komolyabb baja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik