Belföld

Eltűnt Farkas Flórián

Ha valamikor, most igazán beszélhetett volna. Összeült a Roma Koordinációs Tanács.

A testület ülésén az emberi erőforrások minisztere arról beszélt, hogy a sikeres felzárkózáspolitikához minden érintettnek együtt kell működnie. Balog Zoltán – a távirati iroda szerint – azt mondta: a roma felzárkózás fontosabb ügy annál, hogy kizárólag a romákra bízzák, de a roma felzárkózás a romák nélkül nem fog menni.

A miniszter beszédében a Roma Koordinációs Tanács kibővítéséről is beszélt, előrevetítve, hogy a megyei roma önkormányzatok bevonása után az együttműködés további kiszélesítése a feladat, szeretnék elérni, hogy a testület járási szintig építse ki a kapcsolatait.

Balog Zoltán szerint az elmúlt három évben a társadalmi kirekesztődés kockázata, és a csak alapfokú végzettséggel rendelkezők aránya a roma népesség körében csökkent. Szerinte a megyei, területi roma önkormányzatok munkáját ugyan érik bírálatok, de nincs más alternatíva,

akiket a romák megválasztottak, (…) azokkal kell együttműködni.

A felzárkóztatásban alapszereplők a romák és a roma szervezetek, testületek, önkormányzatok, amelyek helyi ismeretekkel bírnak. Fontos szereplőknek tartja a miniszter az egyházakat és a civil szervezeteket, de megemlítette a média felelősségét, mondván, az Országos Roma Önkormányzat elrontott “Híd a munka világába” programját túl sokszor emlegetik, miközben több száz program van, amellyel nincs gond.

A Roma Koordinációs Tanács hat éve alakult meg, első feladata a Nemzeti Felzárkózási és Roma Stratégia tervezetének megvitatása volt.

Balog Zoltán akkor azt mondta, a testület célja, hogy benne legyen mindenki, aki érintett romaügyben.

A tanács társelnöke hat éve Farkas Flórián volt, neki azóta már miniszterelnöki biztosként az a feladata, hogy a kormány és az Országos Roma Önkormányzat közötti megállapodás megújításán munkálkodjék.

Az MTI fotóinak tanúsága szerint a Roma Koordinációs Tanács ülésén a Pesti Vigadóban ott volt mindenki, aki a roma felzárkóztatásban kormányzati szinten számít, de nem találtuk sehol Farkas Flóriánt. Kiemelt képünkön Balog Zoltán miniszter mellett államtitkárai, Soltész Miklós és Czibere Károly, illetve Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló. (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik