Belföld

Exnőjét verő-zaklató férfit kapcsolt le a TEK

A Terrorelhárítási Központ munkatársai fogtak el egy a volt barátnőjét zaklató és bántalmazó budapesti férfit, akinek a lakásán fegyvereket és lőszereket foglaltak le a rendőrök. A férfi szombati elfogásáról vasárnap számolt be a rendőrség a honlapján.

Mint írták, az őrizetbe vett 40 éves férfi ellen kapcsolati erőszak, személyi szabadság megsértése, zaklatás, valamint garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság.

A gyanúsított 2016 októberétől élt párkapcsolatban a sértettel, akivel viszonya megromlott, és mivel a sértett szakítani akart vele, többször megfenyegette a nőt, bántalmazta, elvette a mobiltelefonját.

Előfordult, hogy bezárta budapesti lakásába.

Miután a nő idén januárban szüleihez költözött, a gyanúsított érte ment és felszólította, hogy menjen vele. A sértett félt attól, hogy a férfi beváltja fenyegetéseit, tönkreteszi az életét, és felgyújtja a szülei házát, ezért engedelmeskedett. A férfi azonban továbbra is erőszakoskodott, ezért a sértett ismét a szüleihez költözött. A gyanúsított ekkor fenyegető üzeneteket kezdett küldeni a nőnek.

Pénteken megjelent a nő szüleinek a házánál, ahol tovább fenyegetőzött, majd távozott. A késő esti órákban egy ismerősével visszament, és a nála lévő fegyverrel vagy annak utánzatával egy lövést adott le az utcán.

A budaörsi rendőrök a férfi elfogására a Terrorelhárítási Központ munkatársait kérték. Elfogása után a gyanúsítottat őrizetbe vették, lakásán házkutatást tartottak, itt a rendőrök fegyvereket és lőszereket foglaltak le.

Forrás: Police.hu

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik