Belföld

Többen tanulnak börtönőrnek, mint hinné

Januárban indult képzésük két helyszínen, Nyíregyházán és Budapesten, 476 olyan civil kezdte meg tanulmányait, aki börtönőr szeretne lenni. A tapasztalatok nagyon kedvezőek - mondta a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának igazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.

A képzéseken részt vevők az első, úgynevezett rendvédelmi alapmodulon vannak túl, amely egységes a rendvédelmi szerveknél. Ebben általános katonai ismereteket, szervezeti kultúrát, jogi alapismereteket, lőelméletet tanítanak.

Pozitívak a tapasztalatok, mert túl az első megméretésen nagyon kevés a lemorzsolódó – emelte ki.

A következő három modulban indul el a szűkebb szakmai képzés, amelyben őröket, segédfelügyelőket és felügyelőket képeznek a bv-intézeteknek. A képzés négy modulból áll, hat és fél hónapig tart és OKJ-s képesítést ad. Hozzátette, ezután munkába állhatnak a sikeresen vizsgázók, de ez csak a képzési rendszer első lépcsőfoka.

Szabó Zoltán elmondta azt is, hogy a 476 jelentkező civil, aki börtönőr szeretne lenni.

A toborzásra részben a bővítési program, részben a folyamatos fluktuáció miatt van szükség – közölte az igazgató.

Hangsúlyozta: az életpályamodell bevezetése óta vonzóbb lett ez a szakma, mivel létbiztonságot ad, a képzési rendszer pedig lehetőséget ad a továbblépésre. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik