Belföld

Kétméteres germán harcos sírját találták meg Hódmezővásárhelynél

Egyelőre rejtély, hogyan került egy szarmata temetőbe.

Germán harcos sírjára bukkantak a Móra Ferenc Múzeum régészei Hódmezővásárhely közelében, egy II-III. századi, szarmata kori településhez tartozó temetőben.

Varga Sándor ásatásvezető a helyszínen elmondta: a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának régészeti feltárása során egy szarmata település három részletét találták meg. A legérdekesebb egy nagy termetű germán harcos sírja, amely ugyan tájolását és a temetési rítust illetően illeszkedik a szarmata temetőbe, de jóval mélyebben található annál.

Ebben a térségben éltek ugyan germánok, de a jelenlegi ismereteink szerint csak később, a gepida királyság idején az 5. században. Arra későbbi kutatások deríthetnek fényt, miért temették el a germán férfit a szarmaták közé – mondta a szakember.

Az ásatásvezető elmondta: bár a sírt korabeli rablók megbolygatták, több értékes, különleges tárgy is előkerült – egy ezüstből készül érme, ezüst övcsat, szíjvég, illetve egy szíjelosztó karika. Ez utóbbi ötvösmunka ebből a korszakból egyedülálló a Kárpát-medencében, hasonló tárgyak csak jóval északabbról, a mai Lengyelország, Németország, illetve a Baltikum területéről kerültek elő. A sír tudományos fontosságát növeli az eredeti helyzetben megmaradt, közel 40 centiméter hosszú vaslándzsa, és a harcos pajzsának vasból készült maradványa is.

A régész elmondta: elsősorban a harcossal együtt eltemetett tárgyak alapján következtetnek a férfi származására, de az embertani jellemzők is erre utalnak. A férfi csontozata rendkívül vaskos, és termete is kiemelkedik a szarmaták közül. Bár pontos becslés csak az alaposabb embertani vizsgálatok alapján adható, a férfi testmagassága elérhette a két métert – közölte az ásatásvezető. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik