Belföld
Budapest, 2016. június 14.
Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője (b) és Kanász Nagy Máté, a párt ifjúsági szakszóvivője a változatlanságot jelképező, az eredeti felirattal megegyező matricát ragaszt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) székházán lévő táblára, Budapesten 2016. június 14-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Kamupályázat: a Klikkel nyerettek meg 17 milliárdot, amit az államkassza nyelt el

Korábban a témában:

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egy éve a kormány tán legnagyobb problémája volt: óriási adóssághalmazt görgetett maga előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hosszas titkolózás után 2016 elején vallotta be, hogy a közoktatást irányító szervezetnek 10 milliárd, majd egy hónappal később már 17 milliárd forint tartozása volt.

Aztán a Klik 2016 elején – egy konzorcium tagjaként – a gigászi adósságállományával szinte megegyező, 16,9 milliárd forintos uniós támogatást nyert el.

Ebből a hatalmas pénzből azonban akkor egy fillért sem kapott, az összeget megtartotta magának az állam. 2016 folyamán aztán mégis találtak a költségvetésben pénzt a Klik számára, és rövid idő alatt konszolidálták a tartozásait.

A furcsa uniós pályázat a magyar kormányzat egyik nagy találmánya volt, úgy hívják: retrospektív uniós projekt.

A lényege röviden összefoglalható: arra találták ki, hogy azt a pénzt, amit a magyar állam a korábbi években egy-egy területen elköltött, visszamenőleg EU-s forrásból fizetessék ki.

Az Emmi 2015. november 30-án írta ki az Integrációs Pedagógiai Rendszer (IPR) projektjeinek támogatása című pályázatát az említett 16,9 milliárdos keretösszeggel. A TÁMOP-tenderen, amelyre a tanítanék.net oldalán figyeltek fel, a kiírás szerint konzorciumvezetőként kizárólag kincstári körbe tartozó, önálló központi költségvetési szerv indulhatott, de szűk kört jelöltek ki a konzorciumi partner szerepére is: csak az Emmi irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv jelentkezhetett. A szervek megértették a felhívást, és az alig több mint egyhetes leadási határidőn belül megérkezett az egyetlen pályázat.

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (Emet) és a Klik csapata meg is nyerte a tendert, amelyet valójában azzal a céllal hoztak létre, hogy uniós fedezetet találjanak „a 2007 és 2015 között megvalósult fejlesztések, képességkibontakoztató, integrációs felkészítő és óvodai fejlesztő programok” költségeire.

A nyolc évre visszamenő költségek meghatározásához nem írtak elő sem számlákat, sem pontos elszámolásokat, lényegében az IPR-képzésben részesítettek létszámadatai alapján készítettek kimutatásokat, amelyek alapján lehívható volt az uniós támogatás.

A 24.hu megkérdezte az Emmit, valóban úgy hirdettek-e nyertest, hogy az végül egy fillért sem kapott.

Az információt megerősítő magyarázatba a minisztérium is belezavarodott, láthatóan nehézzé vált megmondani, ki mit valósított meg valójában. Azt írták:

A projektet az Emet és a Klik konzorciuma valósította meg. A Klik részére viszont azért nem került sor a támogatás átutalására, mert a projekt megvalósításában részt vevő iskolák a korábbi években hazai forrásból megvalósították a programokat. Ezért a fejlesztési támogatás – mivel speciális retrospektív projektről van szó – a hazai költségvetésbe került vissza, ezzel kerülve el a projekt megvalósításának kettős finanszírozását.

A Klik egyébként még nem is létezett az EU-s pályázatban újrafinanszírozott időszak IPR-fejlesztéseinek korábbi szakaszában. Volt olyan időszak, amikor az integrált pedagógiai módszerekre a Belügyminisztérium költségvetésében szerepeltek külön soron a pénzek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.