Belföld választás 2018
Budapest, 2016. június 8.
Mengyi Roland (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke felszólal az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi  tevékenységéről szóló beszámoló általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. június 8-án.
MTI Fotó: Kovács Attila

Volt minisztert indít a Fidesz Voldemort nagyúr helyett

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2017. 03. 21. 14:18

Demeter Ervin a borsodi kormányhivatal vezetőjéből válhat képviselőjelöltté.
Korábban a témában:

Az első Orbán-kormány nemzetbiztonsági miniszterét, Demeter Ervint indíthatja 2018-ban a Fidesz Mengyi Roland egyéni körzetében, Tiszaújvárosban – tudta meg a hvg.hu. A „Voldemort nagyúr” néven elhíresült Mengyit vesztegetéssel, befolyással üzérkedéssel és költségvetési csalással gyanúsítják, ügye már vádemelési szakaszban van.

Demeter 2011 óta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal vezetője, és mádi családi borászatát igazgatja. Rajta kívül Koncz Ferenc szerencsi polgármester neve is felmerült, de a portál szerint egyértelműen Demeter az esélyesebb.

Más indulókról is vannak értesülései a hvg.hu-nak, eszerint a XII. kerületben Gulyás Gergely Fidesz-alelnök, Nyíregyházán pedig Szabó Tünde sportállamtitkár indulhat. Szobon a KDNP-s Harrach Péter helyett Rétvári Bence méreti meg magát, Harrach pedig országos listán kaphat helyet – írják.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2015. március 16.
Farkas Flórián, a Fidesz képviselõje az Országgyûlés plenáris ülésén 2015. március 16-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Farkas Flórián tényleg „ment a lecsóba”

Kommentek

Budapest, 2015. március 16.
Farkas Flórián, a Fidesz képviselõje az Országgyûlés plenáris ülésén 2015. március 16-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.