Belföld

Meglepődtek az utasok, amikor Jézusról beszéltek nekik a 3-as metrón

A BKV szerint egy utas térített, nem a metróvezető.

Elnézést kért a 3-as metró vezetője a hangosbemondón, majd egy „igaz üzenetről, Jézus Krisztusról kezdett el beszélni, és hogy sajnálja, de meg kell tennie azt, ami most következik” – írta az Indexnek egy olvasója, aki a BKV telefonos ügyfélszolgálatán is próbálta jelezni a történteket. Ott megkérdezték tőle, hogy káromkodott-e a sofőr, majd azt mondták neki, hogy az evangelizálásnál komolyabb sérelmekkel szoktak betelefonálni, és nincs ok azt feltételezni, hogy a metró vezetője nem beszámítható.

A történtekkel kapcsolatban az Index is megkereste a közlekedési vállalatot, velük már azt közölték, hogy nem a járművezető beszélt Jézusról, hanem egy utas, aki kézi kihangosítót használt, ezért tűnhetett úgy, mintha a hangszórókból szólna. Erre egy metróvezető is felfigyelt, mert a térítő utas éppen az első metrókocsiban szónokolt. Végül a Nyugati pályaudvarnál a peronőrök leszállították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik