Belföld

A milliárdos Pharaon azt mondta a magyar hatóságoknak, hogy a jordániai konzul tartja el

A magyar hatóságok pedig elfogadták.

Nem mutatott be jövedelemigazolást tartózkodási engedélyének meghosszabbításakor Ghaith Pharaon szaúdi milliárdos, ehelyett azt állította, hogy Jordánia tiszteletbeli konzulja tartja el. Ezt a bevándorlási hivatal simán elfogadta – írja az Index, amely szerint ez a trükk arra volt jó, hogy a pénzmosással gyanúsított, azóta elhunyt üzletember vagyoni helyzete rejtve maradjon a hatóságok előtt.

Pharaon a kérelemhez Zaid Naffa eltartói nyilatkozatát csatolta, amelyben a konzul vállalta, hogy az üzletember minden költségét fedezi. Naffa kereseti igazolását is csatolta.

Pharaon tartózkodási engedélyének meghosszabbítását azért is kérték, mert „tekintélyes befektető, aki már megvásárolt több nagy értékű ingatlant Magyarországon (kastélyok) és a következő években még számos újabb ingatlant kíván megvásárolni”. Vagyis a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal lényegében azt fogadta el, hogy a dúsgazdag szaúdi befektetőt, aki drága ingatlanokat vásárolt és akar vásárolni, egy konzul tartja el.

A portál szerint ez annak a kérdését is felveti, hogy a pénzmosás elleni harcban egy ilyen eljárás mennyire hatékony.

Az ammani magyar nagykövetség a tartózkodási engedély igénylésekor azt írta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak, hogy „Zaid Naffa elmondása szerint otthon egyeztették a kérelem elbírálását”, ami arra utal, hogy a bevándorlási hivatalra politikai nyomás nehezedett, épp úgy, amikor Pharaon először kért vízumot Magyarországra, és a kérelemben jelezték: azért utazik ide, hogy Orbán Viktorral találkozzon.

Az iratokból kiderül, hogy a bevándorlási hivatal véleményt kért a Terrorelhárítási Központtól és az Alkotmányvédelmi Hivataltól Pharaonnal kapcsolatban, ugyanakkor a dokumentumok között nem találni sem a TEK, sem az AH válaszát.

Emlékeztetnek: tavaly októberben derült ki, hogy az FBI és az Interpol által 25 éve körözött, terroristák pénzelésével és pénzmosással gyanúsított Pharaon megvásárolta a miniszterelnök Cinege utcai házával szemközti telket és villát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik