Belföld

Baj lehet a Fidelitasban, politikus fiából szakadt ki bírálat

Az Index számolt be róla, hogy Petneházy Dávid, a Fidelitas Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke a budapesti Gesztenyéskertben tartott március 15-i megemlékezésen bírálta a Fidesz ifjúsági társszervezetét. A fidelitasos, aki a Fidesz nyíregyházi országgyűlési képviselőjének, Petneházy Attilának a fia beszédében elégedetlenségének adott hangot, és arra utalt, hogy a szervezet képtelen volt megszervezni magát, szemléletes hasonlattal élve azt mondta:

itt az ideje, hogy a jobboldali fiatalok is kikeljenek a kanapéból és megszervezzék magukat.

A lap meg is kérdezte őt, szavai szerint

ha szabad némi önkritikát gyakorolnom, a közösség, amihez én is tartozom, a polgári jobboldali fiatalság nem kellő hatékonysággal folytatja tevékenységet.

Hozzátette: ez nem a Fidelitas hivatalos álláspontja, azt csak az elnök képviselheti.

Petneházy elárulta: arra akart utalni a kanapés hasonlattal, hogy

talán a megelégedettségből fakadó kényelmesség okozza, talán generációs probléma, de a különböző közéleti fórumokon nem tudjuk kellő súllyal megjeleníteni az értékeinket. Ezen szeretnénk változtatni közösen a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik