Belföld

Orbánék lesújtó ENSZ-kritikát kaptak

Nagyon aggályosnak tartják, hogy Magyarország minden menedékkérőt őrizetbe venne.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát mélységes aggodalommal tölti el a most elfogadott magyar törvény, amely azt célozza, hogy minden egyes menedékkérőt, köztük számtalan gyermeket is, kötelezően őrizetbe vegyenek a menekültügy eljárásuk teljes idejére.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden menedékkérő, így a gyerekek is, a határon elhelyezett konténerekben lesznek őrizetben tartva, körülkerítve több méter magas pengésdrót-kerítéssel, huzamos időn keresztül.

Ez az új törvény sérti Magyarországnak a nemzetközi és az európai uniós jogból fakadó kötelezettségeit, egyúttal szörnyű fizikai és lelki hatással lesz mindazokra a nőkre, gyermekekre és férfiakra, akik már amúgy is oly sokat szenvedtek.

Az ENSZ menekültügyi szervezete már korábban is többször jelezte komoly aggodalmait nemcsak a fizikai, hanem a jogi és politikai akadályok miatt is, amelyek lényegében lehetetlenné tették a menedékkérőknek, hogy belépjenek az országba, menedékjogot kérjenek, nemzetközi oltalomban részesüljenek.

A nemzetközi és az EU-jog előírásai alapján a menekültek és a menedékkérők őrizetbe vétele csak nagyon ritka esetekben igazolható, és minden egyes személy esetében egyedileg kell mérlegelni, szükség van-e a bezárására, éppen azért, hogy a hatóságok elkerüljék a törvénytelen önkényes és mindenkire kiterjedő őrizetbe vételt.

Mindez megkívánja, hogy a hatóságok az adott személy egyéni körülményeit tekintetbe véve vizsgálják meg, léteznek-e vele szemben kevésbé korlátozó és a magánszférájába kevésbé beavatkozó olyan intézkedések, amelyekkel ugyanazt a célt el lehet érni.

Az őrizetbe vétellel szembeni alternatív lehetőségeket mindig előnyben kell részesíteni, ha nem így történik, az könnyen önkényessé teheti az eljárást – figyelmeztet az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, amely szerint

a gyermekek bezárása semmilyen körülmények között nem igazolható, hiszen az őrizetbe vétel soha nem szolgálhatja egy gyermek mindenek fölött álló érdekét. 

Korábban a szervezet segített (volna) az állami médiának is, hogy sikerüljön végre elkülönítenie a migránsokat a menekültektől. A kormány ugyanakkor következetesen migránsokról beszél. A “rendkívüli migrációs nyomás” (69 menekült három nap alatt) kezelésére adott is plusz 40 milliárdot a Belügyminisztériumnak. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik