Belföld

Országszerte szirénáznak, 440 ezer ember hallja   

Hangos szirénapróbát tart hétfőn 11 órakor a veszélyes üzemek közelében a katasztrófavédelem.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője korábban közölte: minden hónap első hétfőjén tesztelik a veszélyes üzemek másfél kilométeres körzetébe telepített szirénákat, de az évi tizenkét szirénapróba közül csak kettő hangos, a többi technikai jellegű. Mukics Dániel azt mondta: hétfőn 11 órakor az alábbi üzenet lesz hallható:

figyelem ez próba, figyelem ez próba, most a katasztrófariadó jelzést hallják.

Ezt kétperces, váltakozó hangmagasságú szirénahang követi, majd a

most a veszély elmúlt

közlés. Ezt követően kétszer fél percig tartó, félperces szünettel megszakított egyenletes szirénázást lehet hallani.

Végül

a próbának vége, a próbának vége, a jelzésekkel a lakosságnak teendője nincs, ez a rendszer próbája

szöveg hallható a hangszórókból.

Az úgynevezett MoLaRi-rendszernek, vagyis a monitoring- és lakossági riasztórendszernek összesen 576 végpontja van, annak segítségével mintegy 440 ezer ember riasztható.

A rendszer folyamatosan elemzi az ipari üzemek környékén a levegő összetételét. Ha valahol veszélyes anyag kerül a levegőbe, a telepített mérőszondák továbbítják az információt a katasztrófavédelem ügyeletére, szirénákkal, hangszórókon riasztják a környéken élőket, tájékoztatják őket a magatartási szabályokról – magyarázta Mukics Dániel.

A szirénapróba az alábbi településeken hallható:

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Kazincbarcikán, Berentén, Sajószentpéteren, Sajóbábonyban, Tiszaújvároson, Oszláron, Tiszapalkonyán,

Csongrád megyében Algyőn, Fejér megyében Ercsin, Ráckeresztúron, Dunaújvároson,

Heves megyében Horton, 

Komárom-Esztergom megyében Nyergesújfalun, Dorogon, Esztergom-kertvárosban;

Pest megyében Százhalombattán, Szigetcsépen,

Tolna megyében Pincehelyen,

Veszprém megyében Várpalotán, Gógánfán, Ukkon, Berhidán, Pétfürdőn,

Zala megyében Újudvaron,

Budapesten pedig a IV., IX., X., XIII., XIV., XV., XVI., XIX. kerületekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik