Belföld

Évekig verte, zsarolta rokkantnyugdíjas anyját, hogy tartsa el

Bíróság elé állítanak egy férfit, aki évekig bántalmazta és rettegésben tartotta anyját illetve asszony élettársát. Kétrendbeli folytatólagosan elkövetett zsarolás miatt emeltek vádat ellene.

34 éves férfi 2011 óta külön élt az anyjáéktól, de elvárta, hogy ezután is rokkantnyugdíjas szülője fizesse a számláit, önálló otthonának fenntartási költségeit, fedezze megélhetését. A nőnek heti kétszer 4-4 ezer forintot kellett adnia. Mivel a pár egyre nehezebben tudott fizetni, 2014-től a vádlott egyre agresszívabbá vált: bemászott a zárt kapun, édesanyját többször bántalmazta, ütötte a fejét, eltörte az orrát, sárral dobálta, de élettársát is ököllel verte, a házat pedig kővel dobálta és betörte az ablakokat. A férfi rendszeresen szidta őket, kiabált és azzal fenyegetőzött, hogy végez velük. Tavaly számlát is nyitott, hogy anyjáék oda utalják az összegeket, amit – mivel mindketten féltek – meg is tették.

Ha bűnösnek találja a bíróság, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik