Belföld

A BKV cáfolja, hogy utasaik biztonsága veszélyben lenne a Solaris trolikon

A forgalomból kivont, uniós pénzből beszerzett Solaris trolik ajtóműködtetésének problémája továbbra sem oldódott meg. A képen, mely a facebookon terjed, az egyik kocsi hibalistája látható, február 22-ről (szerda). Azután, hogy a gyártó (beszállítója) új szoftvert hozott, a kocsit egyből ki is küldték a forgalomba utasokkal (!!!), mondván, a hiba utasok nélkül nem jelentkezik. Nos, utasokkal jelentkezett, kevesebb, mint egy óra alatt 14-szer is. Gyorsan vissza is vitték.

– írta a VEKE Facebook-oldala.

A BKV Sajtó osztálya közleményben reagált a történtekre.

Határozottan visszautasítják ezeket a vádakat. Szerintük az írás több ponton olyan állításokat tartalmaz, amelyek vagy teljesen alaptalanok, vagy az igazságot erősen torzítják. A posztban megfogalmazottakkal szemben:

Nem igaz, hogy a Solaris trolibuszok ajtajainak kinyílását okozó hiba javítását célzó szoftverfrissítést követően egy órával a járművek utasforgalomba kerültek volna. A valóság ezzel szemben az, hogy a trolibuszok utasforgalomba állását mélyreható tesztek és vizsgálatok előzték meg, amelyek garantálták, hogy az említett hiba ne fordulhasson elő többet. A járművek leállítása során a kiváltó hiba elhárítása minden tekintetben elsőbbséget élvezett, amelynek javítása megtörtént, így a járművek a továbbiakban biztonságosan üzemeltethetők.

Szintén nem igaz, teszik hozzá, a posztban szereplő másik állítás, ami szerint az említett – ajtók kinyílását eredményező – hiba az utasforgalomba kerülést követően 14 alkalommal jelentkezett volna.

A valóság ezzel szemben az, hogy az említett – az ajtók működését érintő kisebb – hiba, melynek előfordulását a VEKE teljesen alaptalanul és tévesen mossa össze a korábbiakkal, éppen az ajtók ki nem nyílását eredményezte. Természetesen ezekben az esetekben az ajtók akár a vezetőállásból, akár vésznyitással is nyithatóak voltak, a jármű elhagyása mindvégig lehetséges volt, a hiba tehát semmilyen módon nem idézhetett elő balesetveszélyes helyzetet, illetve a forgalomra és az utasforgalomra sem gyakorolt negatív hatást. A ki nem nyíló ajtó hibája csupán néhány egyedi esetben fordult elő, így még csak jellemző hibának sem mondható. Az említett néhány esetben az érintett járművet azonnal lecseréltük, és a hiba javítása a legrövidebb időn belül megtörtént.

– írják.

A fentiek alapján elmondható, hogy utasaink biztonsága nincs, és a VEKE állításaival szemben nem is volt veszélyben. Társaságunk a biztonságkritikus hiba észlelését követően azonnal megtette a szükséges lépéseket a hiba mielőbbi kijavítása érdekében, majd miután alapos és mélyreható tesztekkel hitelt érdemlően győződött meg arról, hogy a járművek semmilyen tekintetben nem veszélyeztetik az utasok biztonságát, engedte forgalomba azokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik