Belföld

Széldzsekis hétvége után visszatér a tavasz

Szombaton északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, napközben a kevés gomolyfelhő mellett sok napsütésre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északnyugati, nyugati szél az északi országrészben időnként megerősödik, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 6 és 10 fok között alakul. Késő estére +2, -3 fok közé hűl le a levegő – írja a kiderul.hu.

Vasárnap észak, északnyugat felől újra megnövekszik a felhőzet, de kisebb eső csak késő délutántól alakulhat ki északon, északkeleten. Hajnalban országszerte készülhetünk gyenge fagyra, délután +4-10 fok valószínű.

Hétfő hajnalban párás idő, aztán napos, gyengén felhős idő lesz. Reggel 0, délután +10 fok körül alakulhat a hőmérséklet.

Kedden tavaszias, enyhe idő lesz. Helyenként szélre lehet számítani. +15 fok körüli maximumokat mérhetünk.

Szerdán eleinte borult lesz az ég. Aztán csökken majd a felhőzet. Hajnalban és délelőtt több helyen, majd délután már csak elszórtan várható eső, zápor. A nyugati, északnyugati szél megerősödik, átmenetileg viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2, 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet +7, 13 fok között alakul.

Csütörtökön változóan felhős idő várható. Több-kevesebb napsütéssel. Főként az ország északi felén elszórtan előfordulhat eső, zápor. A több helyen erős nyugati szelet elsősorban az északi országrészben viharos széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet +8, 13 fok között alakul.

Pénteken változóan felhős idő várható. Több-kevesebb napsütéssel. Estig csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet +10, 15 fok között alakul.

(kiderul.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik