Belföld

Hunvald György már hivatalosan is büntetlen előéletű ember

Újra van erkölcsi bizonyítványa a több évig börtönben ülő Hunvald György egykori VII. kerületi MSZP-s polgármesternek, írja a Blikk. 

Hunvald 2014 júliusában szabadult, de tavaly lejárt az eltiltása a közügyektől is. Hunvald közben joghallgató lett és szüksége lett volna egy erkölcsi bizonyítványra egy álláshoz. Nem kapta meg.

A hivatal azzal az indokkal nem adta ki a papírt, hogy 2014 júliusában szabadult, ezért még nem telt le a 3 év. Pedig az előzetesben töltött idővel számolva már 5 évis letelt.

Hunvald írt egy levelet a Legfőbb Ügyészségnek, de ők azt mondták neki, hogy nincs mentesülés, rosszul tudja.

Hunvaldot viszont nem tudták megfogni, mert épp tavaly nyáron vizsgázott ebből a jogi egyetemen. 

Pert indított, majd hosszú perekeskedés után a Szegedi Ítélőtábla neki adott igazat.

Hunvald tavaly június vége óta büntetlen előéletűnek számít. 

Most épp peren kívül szeretne megegyezni a hatóságokkal a kártérítésről, mert az ügy miatt elbukott egy ügyvezetői állást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik