Belföld

Jön az árvíz, egyre nagyobb a készültség

A belvízi helyzet mellett több kilométeren már az árvíz miatt is másodfokú készültséget rendeltek el a hatóságok – közölte Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.

Országszerte több mint 600 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség:

ebből a Túrt érintően 75 kilométeren már másodfokú készültség mellett védekeznek a szakemberek. Emellett – a Felső-Tisza, Bodrog, Túr, Szamos, Kraszna, Zagyva és Tarna – egyes szakaszain összesen csaknem 530 kilométeren elsőfokú az árvízi készültség.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) keddi tájékoztatásában azt írta: az előrejelzések szerint a Tiszán is (Vásárosnaménynál) a másodfok szintje környékén várhatóak a vízállások. Lejjebb is az elsőfokot meghaladó, egyes helyeken másodfokot megközelítő vízállások valószínűsíthetők. A mellékfolyók közül a Bodrogon és a Körösök vízrendszerén szintén I. fok közeli vízállásokra számítanak.

Kiemelték továbbá, hogy a Tiszán és mellékfolyóin továbbra is figyelembe kell venni, hogy a levonuló árhullámok hatására az álló jég felbomlása, újra összeállása, fluktuálása hosszabb-rövidebb időre lokálisan újabb helyeken is akár jelentős vízszintemelkedésekhez, illetve -csökkenésekhez vezethet. Az eső és a hóolvadás következtében elsősorban a Tisza vízrendszerében alakultak ki kisebb-nagyobb vízszintemelkedések.

Az enyhülés miatt a Duna magyarországi szakaszain a jég szinte teljesen eltűnt, inkább már csak a mellékfolyók feltört állójeges szakaszairól beúszó jégtáblák észlelhetőek.

Belvízvédelmi készültséget már 29 helyen rendeltek el, ebből kilenc szakaszon másodfokú a készültség. A belvízzel elöntött terület nagysága több mint 17 ezer hektár.

A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) működési területén lévő 12 belvízvédelmi szakaszból ötnél van érvényben készültség: a Hamvas-sárrétin és a Berettyó-alsó belvízvédelmi szakaszon másodfokú a készültség, itt a szivattyútelepek kétműszakos üzemelésére van szükség. A Tiszai-alsó, a Tiszai-középső és a Tiszai-felső belvízvédelmi szakaszokon elsőfokú készültség van érvényben.

A védekezés keretében az igazgatóság munkatársai folyamatosan hozzák működésbe a szivattyútelepeket azokon a területeken ahol szükséges, emellett figyelemmel kísérik a belvízcsatornák vízszintjét, állapotát és felmérik az elöntött területek nagyságát.

Az igazgatóság működési területén az elmúlt 24 órában átlagosan 4,7 milliméternyi eső esett. Februárban, az eddig eltelt hat napon összesen 17,8 milliméter csapadék hullott átlagosan, ez több mint a fele a sokéves februári havi átlagmennyiségnek (32,2 milliméter). A csapadék azért is okozott belvízi lefolyást, mert az elmúlt napok enyhébb időjárása ellenére a talaj még mindig fagyott, így a víz nem tud beszivárogni – részletezi az igazgató közleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik