Belföld

Barbárnak nézték Angliában a magyar orvost

Szakács Krisztina 2007-ben végzett, Budapesten kezdett dolgozni. Aztán Angliába ment, anyagi és szakmai okok miatt kényszerült erre, mondta egy interjúba, amit egy másik orvosnak, Novák Hunornak adott.

Fiatal orvosként ügyeletekkel együtt nettó 115 ezer forintot kerestem itthon, amiből nagyon nehéz volt megélnem. Nem titok: Angliában ennek több mint tízszerese, kb. 1,3 millió nettó volt a havi fizetésem, miközben sokkal magasabb színvonalú ellátásban vehettem részt.

Azt mondta, külföldön szinte semmire sem ment azzal a tudással, amit itthon szerzett meg. Be kellett látnia, hogy hiányos a tudása.

Sőt, egyszer az egyik nővér a szemébe, mondta, hogy „ne haragudjon doktornő, de amit és ahogy csinál, az nagyon barbár.”

Az itthon gyakori kórházi fertőzésekről azt mondta, ég és föld, ami itthon, illetve külföldön van.

Külföldi szemmel nézve botrányos, nem csoda, hogy olyan sok a kórházi fertőzés.

De pozitívumot is mondott, szerinte itthon a háziorvosi rendszer sokkal jobb. A doktornő hazajött, házi gyermekorvosi praxist vett.

*

Mázsár Tamás kollégánk is szörnyű állapotokat látott egy magyar kórházban, meg is írta, mit.

A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. A pénzosztás akkora feszültséget okozott, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.