Belföld

Telekomra váltanak az állami intézmények

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) által kiírt „Mobil távközlési szolgáltatás beszerzés – 2016” keretében a Magyar Telekom lett a nyertese a „Kormányzati hangalapú csomagok” központosított közbeszerzési eljárásnak – írja sajtóközleményében a cég.

A szerződéskötést követő 39 hónapban a Magyar Telekom, illetve leányvállalata a T-Systems Magyarország fogja ellátni a teljes érintett kört, vagyis a kormányzati szervezeteket és a rendszerhez önként csatlakozó intézményeket alapvetően mobil hang és hozzá kapcsolódó mobil internet szolgáltatással.

Az eljárás keretösszege 5 milliárd forint, az érintetti kör tekintetében közel 200 ezer SIM kártyát jelent.

Büszkék vagyunk arra, hogy a pályáztatási eljárást követően ezzel a jelentős sikerrel kezdhetjük az évet. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy minden érintett megelégedéssel vegye igénybe szolgáltatásainkat

– mondta el Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a szerződéskötés kapcsán.

Az intézmények 2017 februárjától kezdhetik meg a szerződéskötést a szolgáltatóval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik