Belföld

Súlyos baleset történt Borsodban, hárman meghaltak

Hárman meghaltak, hatan pedig megsérültek abban a közlekedési balesetben, amely Sátoraljaújhely és Alsóberecki között történt vasárnap kora reggel – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.

Hudák Andrea elmondta: két gépkocsi ütközött össze a 381-es számú úton, a balesethez a sátoraljaújhelyi és a cigándi hivatásos tűzoltókat és a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot riasztották.

borsodi-baleset
Fotó: Police.hu

Az egységek feszítővágó segítségével emeltek ki három embert a roncsokból, ők a helyszínen meghaltak. Janasóczki Attila, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a baleset mindhárom áldozata nő. Hatan sérültek meg, egy ember életveszélyesen, egy súlyosan, négyen pedig könnyebben. A helyszínelés, műszaki mentés befejeződött, feloldották az útzárat – tette hozzá.

Az MTI szerint a balesetben életüket vesztő nők – akik munkából tartottak hazafelé – abban az autóban utaztak, amibe belerohant a másik jármű.

(A kiemelt kép nem a helyszínen készült)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik