Belföld

Parádés díjat kapott az ország legszuperebb lakótelepe

Szív küldte sok szívnek a díjat, amit az ország legjobbnak választott lakótelepének készítettünk.

Nagy és nemes versengést hirdettünk novemberben: azt kerestük, vajon melyik az ország legkedveltebb, legmenőbb, legszuperebb, legélhetőbb lakótelepe, ahol a legtöbb lokálpatrióta él.

Rengeteg nevezés érkezett, gyakorlatilag az ország összes nagyobb városából és pár kisebből is, természetesen enyhe fővárosi túlsúllyal. Soprontól Nyíregyházáig írtak nekünk olvasóink, sokan képekkel, szöveggel, videókkal vagy épp rapdalokkal illusztrálták, miért az ő telepük a legpöpecebb. Ekkor lehetett szavazni is.

Őrületes versengés indult be, egyes helyeken a beágyazott ottani médiumok is besegítettek a szavazásba, és a vidéki Magyarország előrelendült. A vége az lett, hogy a fővárosi telepek leszorultak a dobogóról, ami így nézett ki:

3. Salgótarján – Beszterce,

2. Miskolc – Avas,

1.Győr – Adyváros.

Hamar kialakult bennünk az ötlet, hogy ugyan ez csak egy laza netes szavazás volt, egyfajta szimpátiavoks, mégis meg kéne jutalmazni azt a városrészt, ami ennyire egy emberként felállt a telepéért, és nem kevesebb mint 2631 szavazattal nyert. Úgy döntöttünk, nem veszünk semmilyen vacak sportáruházas kupát, hanem a saját ügyetlen, de szeretettel teli módján alkotunk valamit. A fő trófea ötlete hamar kialakult:

építsünk egy lakótelepi házat.

Ebben segítségünkre volt a vasútmodellezés világa, és sikerült vennünk egy echte keletnémet paneltömböt, amit apró elemekből kellett modellragasztóval felépíteni (kicsit csaltunk a szerkezet belső merevítéséről, de tényleg szükség volt erre statikailag!). Ha már ház, legyen környezete is: fű, sövény, emberek, sőt hóember. Mindezt jó pár munkaórával összetettük, mire Lotti kollegina úgy döntött, egy tehetséges helyi képzőművésznek, Szabó Kristófnak is helyet adunk, és

egy litográfiája másolatát is csatoljuk a díjhoz, bekeretezve.

És aztán jött a lényeg, elzarándokoltunk Győrbe, ahol a 40 éve a telepen élő Büki Lajosnének és barátainak átadtuk a díjat a telep szívében, a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnáziumban (aminek ezúton is szívből köszönjük a segítséget!) Következzék tehát az építés és átadás mozgóképen:

Pár szó Adyvárosról, még egyszer

A győztes lakótelepet 1968-1979 között építették ki, eredetileg Ady Endre lakótelep volt a neve. A város középső-déli részén építették fel, négy- és tízemeletes házakból áll, több mint 17 ezren lakják. A rengeteg bevándorló és új lakó miatt hozták létre, őket Győr munkalehetőségei vonzották. A házak egy része elöregedett és a parkolóhelyben is hiányt szenved a telep, mindezek ellenére nagyon lelkes ajánlásokat kaptunk innen. Az adyvárosiak annyira rápörögtek a szavazásra, hogy láthatóan utcahosszal verték az Avast is.

Olvasói sztorik