Belföld

Bravúrosan mentették ki a Fertőbe szakadt korcsolyázót

Egy nagyobb baráti társaság ment ki korizni a Fertő tóra a napokban, és már épp visszafelé haladtak, amikor észrevettek valakit a távolban, aki nagyban integet nekik a vízből. Egy másik korcsolyázó volt, aki alatt beszakadt a jég. A csapatnál szerencsére voltak síbotok és kötél is, így többen, több irányból megközelítve a beszakadt korist, ki tudták őt húzni a fagyos vízből. Azt írják a YouTube-ra feltöltött videó ismertető szövegében, hogy azért is indultak ki, mert a hideg ellenére olvadt részeket találtak a tó jegén, azt nem tartották biztonságosnak. Talán hőforrások is lehetnek több helyen, ezek olvaszthatják meg a jeget annyira, hogy beszakadjon.

A 24.hu-nak nyilatkozott a megmentő csapat egyik tagja, aki elmondta, a baleset helye kb 200 méterre volt a parttól, és ha jól figyelte valaki a jég felületét, akkor messziről ugyan nem, de látszott, hogy egy kb. 4m×5m-es területen hullámzik a víz.

 A szerencsétlenül járt hölgy vagy nem figyelt, vagy nem volt jó teljesen a látása. Miután segítettünk kijönni a vízből a hölgynek, kikísértük a partra, ahol az autójával parkolt, a barátomnak volt váltás ruhája, amit odaadott, majd a hölgy átöltözött. Nem tudjuk, mennyi időt töltött a vízben, szerintem a belesése után fél-1 perccel már odaértünk. Egy másik ember is próbált segíteni, a videón látszik, hogy ő ért oda először, de nem volt nála semmi.
Szóltam neki, hogy vigyázzon, mert ha túl közel megy, ő is rosszul járhat, és hogy nálam van kötél. A kapkodásban nem tudtam szétbontani a kötelet, hogy bedobjam, de a barátom a sífutó botot gyorsabban odanyújtotta a hölgynek, és így egész gyorsan kijött a vízből. Szerencsére nem kezdett betörni a jég széle, ahol kimászott. Viszont nagyon vékony volt a jég a felolvadt terület szélén, a pattogások nem csak a filmen voltak erősek, hanem a valóságban is. A hölgy nagyon megköszönte a segítséget, a ruhákat persze másnap visszaadta.
Mások is jöttek segíteni, a videón balra egy ember kötéldarabbal érkezett, de akkor már mászott kifele a hölgy.
A szerencséje abban volt, hogy volt nálunk száraz ruha. Viszont ha a mentés közben mi is beszakadunk, nem tudom mi lett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik