Belföld

Főleg nyugdíjasokra szakosodott Jenő, a csaló késélező

A rendőrség várja a sértettek jelentkezését. A csaló Budapesten és Pest megyében "dolgozott".

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján R. Jenő 2016 májusa és 2017 januárja között Budapest több kerületében, illetve Pest megyei településeken ajánlotta, hogy megélezi a késeket. Így jutott be főként idős emberek lakásába. Miután végzett az előzőleg megállapodott összeg többszörösét kérte.

A férfit a rendőrök – beazonosítása után – Szigetszentmiklóson fogták el, amikor éppen hasonló módszerrel próbált egy ingatlanba bejutni. A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított. A nyomozók megállapították, hogy a 44 éves férfi számos alkalommal, hasonló módon csapta be az őt késélezéssel megbízó embereket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy akinek a sérelmére a férfi hasonló bűncselekményt követett el, hívja a 06-70/198-8531 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyen hívható 06-80/55-111 Telefontanú számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik