Belföld

Ez egy gazdag ország: egymilliárdból parádézunk a világkiállításon

A kazah fővárosban mutathatja be a magyar küldöttség nyáron, milyen jók vagyunk megújuló energiából. Addig is több mint egymilliárd forint megy a magyar pavilonra és működtetésére.

Az eddigi 190 millió forinton felül további 1 milliárd 74 millió forint megy majd a kazahsztáni Asztanában rendezendő szakmai világkiállítás magyar részvételére. Az Index ugyanis ezt találta az uniós közbeszerzési hivatalos lapban. A pénz a magyar pavilonra megy majd.

A kiírást január 24-én tették közzé: a nyertes cégnek a pavilon kivitelezése és üzemeltetése lesz a dolga, de a kommunikációs, projektmenedzseri, programszervezési és bontási munkákat is nekik kell majd elvégezni.

A világkiállítás témája a megújuló energia lesz (amiben élen jár az ország Paks II miatt), 2015-ben döntött a kormány a részvételről. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter akkor találkozott a város polgármesterével, ekkor mondta, hogy a közép-ázsiai piacokon javulhat majd a magyar országkép.

A határidők szorosak amúgy, március 1. a pályázatok leadási határideje, még lesz elbírálás is, a rendezvény pedig már júniusban elkezdődik. Az előkészítési munkákat Horváth László L.A.C. holding nevű cége nyerte. Horváth tiszteletbeli magyar konzul Kazahsztánban, valamint a Magyar-Kazah Baráti Társaság elnöke. Egy másik cége az online pénztárgépek tenderén is jól járt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik