Belföld

A nap kérdése: „Mit tartalmaz a sertések farokrágásának megelőzésével és farokkurtítással kapcsolatos írországi programon résztvevő munkatárs szakmai beszámolója?”

Diszno(1)(430x286).jpg (Array)
Diszno(1)(430x286).jpg (Array)
Fazekas Sándor válaszából kiderül, hogy erről idén is lesz egyeztetés.

 

A szocialista Mesterházy Attila arra volt kíváncsi, mit tartalmaz az agrártárca munkatársának a szakmai beszámolója, aki három napig Írországban a sertések farokrágásának megelőzésével, a farokkurtítással kapcsolatos programon vett részt. Válaszában Fazekas Sándor biztosította az ellenzéki képviselőt, hogy

“a szóban forgó ülésen való részvétel a hazai sertéságazat versenyképességének fenntartása szempontjából feltétlenül szükséges volt. Magyarország érdeke ugyanis, hogy a sertések jólétére vonatkozó európai uniós szabályozás érvényesülése és az annak való megfelelés érdekében hasznosuljanak a témában Európa-szerte rendelkezésre álló tapasztalatok”.

A miniszter – mellékelve a szakmai beszámolót – emlékeztetett rá, hogy a magyar mezőgazdaságban meghatározó jelentőségű a sertéságazat, fejlesztése kiemelt stratégiai cél, ha nem vennénk részt a szektor fejlesztését célzó munkában, az ország sertéstartása kerülne veszélybe. Naprakész információk nélkül nem tudnánk időben reagálni a piaci változásokra.

Veszélyes a farok- és a fülrágás

A nagyüzemi sertéstartás gazdaságosságát és az állatok jólétét is veszélyezteti a farok- és a fülrágás, az ennek nyomán kialakuló fertőzések, illetve a kannibalizmus megjelenése – írta a szakminiszter.

A farokrágás okai többfélék lehetnek (pl. stressz, betegség, lassú növekedés, környezeti faktorok). Sokáig egyetlen módszer a megelőzésre a technológiába épített farokkurtítás volt, melyet majd minden állományban napi gyakorisággal alkalmaztak.

Az állatvédelmi aggályok miatt 2008 óta az EU-ban farokkurtítást már csak akkor lehet végezni, ha bizonyított, hogy más sertések fülén vagy farkán sérülések következtek be. A farokrágás megelőzésére alternatív megoldásokat keres több tagország. A hasznos tapasztalatokról egyeztettek tavaly októberben Írországban. A költségeket utólag az Európai Bizottság megtéríti, mivel a tanácskozást is Brüsszel kezdeményezésére hívták össze – írta Fazekas miniszter. Válasza mellékletéből az is kiderül, hogy a farokrágással és -kurtítással kapcsolatos szakértői egyeztetés is lesz Írországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik