Belföld

Veronai baleset: novemberben kapott új gumikat a busz

A veronai tragikus autóbusz-balesetben leégett jármű kifogástalan állapotban indult útnak, a műszaki vizsgálatokat szigorúan betartották

– mondta a buszt üzemeltető Pizolit Busz Kft. vezetője, Czakó Tibor, aki részvétét fejezte ki valamennyi áldozat családjának. 

A több mint húsz éve személyszállítással foglalkozó Pizolit Busz Kft. történetében még soha nem fordult elő személyi sérülést okozó baleset, az olaszországi tragédiáról éppen ezért a vállalat minden dolgozója döbbenten értesült.

Czakó Tibor, a Pizolit Busz Kft. vezetője ebben a szívszorító helyzetben maga is sokkos állapotba került, ugyanakkor kötelességének tartotta, hogy minden birtokában lévő információt megosszon és együttérzését fejezze ki az érintetteknek.

A cégvezető elmondása szerint a társaság autóbuszai évente másfél millió kilométert tesznek meg, amelyeknek kétharmada külföldi út.

A sofőrök minimum 3-5 éves vezetői tapasztalattal kerülnek a céghez, és mivel a legritkább esetben cserélnek járművet, mindenki részletesen ismeri a saját autóbuszát.

Fotó: Getty Images Hungary
Fotó: Getty Images Hungary

A járművekkel kapcsolatban Czakó Tibor elmondta, hogy a buszok nagyon jó állapotban vannak, karbantartásukra a vállalat nagy hangsúlyt fektet.

A balesetet elszenvedett autóbusz 2016 decemberében esett át utoljára kötelező szervizen, novemberben kapott vadonatúj gumikat.

Hozzátette, hogy a hatályos jogszabályok szerint 15 ezer kilométerenként kötelező a nemzetközi forgalomban lévő autóbuszok műszaki vizsgálata, amit a cég minden esetben szigorúan betart.

A megrendítő történtek hatására a cégvezető elhatározta, hogy további biztonsági intézkedéseket vezet be a jövőben.

„Igyekszem magam azzal lekötni és úgy feldolgozni a mérhetetlen fájdalmat, hogy a jövő felé fordulok. Elhatároztam, hogy a mi buszaink ezentúl csak akkor indulnak el, ha pontosan az a protokoll fut le, ami a repülőkön: a vészkijáratok bemutatása, az üvegtörő kalapács helyének és használatának ismertetése, valamint a biztonsági övek használata

– mondta Czakó Tibor.

A balesetet szenvedett járművet jelenleg Olaszországban vizsgálják, a buszt üzemeltető Pizolit Busz Kft. pedig dolgozik azon, hogy megadjon minden segítséget az érintetteknek és a baleset okainak kiderítéséhez.

Fotó: Getty Images Hungary
Fotó: Getty Images Hungary

Az érintettek segítésére egy krízis-központ létrehozásán dolgozik, ahol találkozhatnak szakemberekkel, de mindenekelőtt egymással.

Megoszthatják bánatukat és azokat a módszereket, amelyeket saját esetükben hatékonynak találnak a terhek feldolgozására. Ilyen formában szeretnék most a nyilvánossághoz fordulni és felajánlást kérni olyan épületegyüttesre, amely akár heteken át rendelkezésre áll és alkalmas ezekre a célokra. Mélységesen lesújtott a tragédia, őszintén együtt érzünk a balesetet szenvedőkkel, az áldozatok hozzátartozóinak szívből jövő őszinte részvétünket szeretném kifejezni. A sérülteknek pedig mielőbbi felgyógyulást kívánunk

mondta megrendülve Czakó Tibor.

A Társaság érdekképviseleti szervezete, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary is állást foglalt a baleset kapcsán.

Ebben a fájdalmas időszakban az elsődleges a részvét és legmélyebb együttérzés kinyilvánítása, melyet, úgy gondolom, a teljes autóbuszos szakmaközösség nevében is tolmácsolhatok. Őszintén bízunk abban, hogy ez a rendkívüli eset nem ingatja meg az autóbuszos szolgáltatók iránti eddigi megrendelői bizalmat. Éppen ezért kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a baleset okaira vonatkozó vizsgálat pontos megállapításainak

– nyilatkozta Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára.

Úgy ítéljük meg, hogy a rendkívül sajnálatos eset kapcsán bármilyen további lépés, intézkedés kizárólag a megállapított tények ismeretében lehet időszerű, és a jelenlegi rendkívül szigorú szabályzórendszer esetleges módosításának vizsgálata is a baleset konkrét kiváltó okának ismeretében lehet helyénvaló

 – tette hozzá.

Múlt péntek éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. A tragédiával kapcsolatos cikkeinket ide kattintva olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik