Belföld

Összeházasodott két lakiteleki óvodás

A lakiteleki Szivárvány Óvoda Katica csoportjának tagjai bejelentkeztek a polgármesteri hivatalba – írja a Baon. A házasságkötő termet szerették volna megnézni, majd az anyakönyvvezető úgy gondolta, ha szeretnék, házasságot köthetnek.

Az óvó nénik megkérdezték, ki szeretne menyasszony, vőlegény, tanú és szülő lenni. Mindegyikre volt jelentkező.

Összeházasodott két lakiteleki óvodás 1

A “házasodó” Villő és Tibor arra a zenére vonult be, amire a felnőttek szoktak, majd leültek a székeikre, és a tanúk is elfoglalták a helyüket.

Az anyakönyvvezető elmondta a beszédet, és arra kérte az ovisokat, húzzák egymás kezére a gyűrűt.

Ezután jött a puszi, majd aláírták a nevüket, vagyis az óvodai jelüket.

Villő és Tibor végül közösen gyertyát gyújtottak, majd egy üvegbe kétféle színű homokot öntöttek. Aztán a koccintásról sem feledkeztek el, az önkormányzat minden ovist édességgel és üdítővel ajándékozott meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik