Belföld

Hagyták megfagyni a láncra vert kutyát Nógrádban

Az állatvédők tüntetést fontolgatnak, a jegyző feljelentést tesz.

Saját gazdái hagytak halálra fagyni a szabadban, egy rövid láncra kikötött kutyát a Nógrád megyei Kállón – legalábbis egy Facebookon terjedő bejegyzés szerint. Az eset múlt péntekre virradóra történt.

A hvg.hu azt írja: a telken lévő másik állatot állatvédők mentették meg. Az egyik önkéntes a portálnak azt mondta: a szomszédok szerint a kutya egész éjjel üvöltve vonyított, de mire reggel a helyszínre mentek, már csak az összefagyott tetemet találták.

Az állatvédők szerint a kutya gazdájának egyik családtagja azt mondta, „a kutyának volt plédje, miért nem takarózott be?” A rossz állapotát pedig azzal magyarázta, hogy az állat „válogatós” volt. A helyszínen készült fotókon az látszott, hogy a kutyáknak rendes háza nem volt, legfeljebb egy nyitott, felfordított szekrény és az oda dobott rongyok jelenthettek volna menedéket.

Az állatvédők azt tervezik, hogy békés demonstrációt tartanak a kállói polgármesteri hivatal előtt, ezzel hívva fel a figyelmet az állatkínzás elleni harcra. A jegyző azt mondta: tud az ügyről, de hivatalos bejelentést még nem kapott. Ennek ellenére jövő héten büntető feljelentést tesznek, és az elsőfokú állatvédelmi eljárást is megindítják.

A hatályos szabályok szerint nem lehet folyamatosan, ráadásul rövid láncon tartani kutyákat, de a jegyző szerint ezt nem tudják minden egyes állattartónál ellenőrizni. A gazdára korábban már szabtak ki bírságot, mert kutyáit nem oltatta be és nem láttatta el chippel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik