Belföld

Óriási a kéményseprőhiány, közmunkásokkal pótolnák őket

24.hu
24.hu

2017. 01. 11. 06:16

Korábban a témában:

Szinte bizonyos, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kéményseprői egyes területeken nem voltak képesek december végéig elvégezni az alapvető szolgáltatásokat, a tüzelő-fűtő berendezések menetrend szerinti ellenőrzését, tisztítását, valamint kötelező felülvizsgálatát – írja a Magyar Nemzet szerdai számában.

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke a lapnak elmondta, ez annak a következménye, hogy a kéményseprési ágazatban óriási a szakemberhiány. Főként abban a 17 megyében, illetve azon a 2499 településen, ahol tavaly júliusban az OKF vette át a kéményellenőrzési feladatokat. Ezt a szervezet úgy próbálja csillapítani, hogy közmunkásokból képez ki kéményseprőket. Ennek veszélyeiről itt írtunk. 

Számítások szerint a megyénként 40-50 új szakember kitaníttatása összesen 850 millió forint kiadással járhat, amit az adófizetők állnak majd – olvasható a lapban.

Vámos azt is elmondta, hogy az OKF kéményseprői közül a napokban többen panaszkodtak amiatt, hogy nem kaptak megfelelő téli felszerelést a munkavégzéshez.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.