Belföld

Kende: Izgalmas lesz, hogy mennyien támogatják majd Majtényit, aki “szemmel láthatóan zsidó származású ember”

Az ATV Csatt című műsorában vitaműsorának egyik témája az Majtényi László köztársasági elnöki jelölése volt. Kende Péter jogász-közírónak is megvolt a véleménye, szerinte Majtényi jelölése szimbolikus, mert szerinte „lenyűgözően értelmiségi pali”. Viszont ő úgy látja

van egy másik eleme ennek, ami az én számomra borzasztó izgalmas társadalmi kísérlet. Valószínűleg enyhén szólva is belefújok a nullás lisztbe, de miért ne? Az azért egy izgalmas kérdés lesz, hogy Magyarországon mennyien lesznek, akik hajlandók támogatni még azt is, hogy egy szemmel láthatóan zsidó származású embert jelöljenek egy ilyen posztra.

Rónai Egon műsorvezető először meglepődött, majd elmondta Kendének, hogy ő most gyakorlatilag lezsidózta Majtényit, aki azzal mentegette magát, hogy ő is zsidó származású. Azt egyébként nem tudja Kende, van-e Majtényinak zsidó identitása, inkább csak tippelt.

A jogász még azt is hozzátette:

Én arról beszélek, hogy egy átlag magyar ember, azt hiszem, én tévedhetek, ha ránéz a Majtényire, akkor érez valami olyasmit, hogy ez zsidó.

Ezzel csak azt akarta mondani, hogy izgalmas társadalmi kísérletnek tartja Majtényi jelölését.

(mno.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik