Belföld

Tisztában van az állam az olimpia korrupciós kockázatával

Ez derül ki az Állami Számvevőszék tanulmányából.

Nyilvános az Állami Számvevőszék tanulmánya, melyben az olimpiarendezésre (és általában a nagyberuházásokra) vonatkozó korrupciós kockázatokat elemzik. A függelékkel együtt 73 oldalas dokumentumról az Átlátszó írt összefoglalót.

Az előszóban Domokos László, az ÁSZ elnöke megtiszteltetésnek nevezi, hogy az Országgyűlés felkérte a testületet: nyújtson szakmai támogatást az olimpiai pályázat készítői számára. Vezetői összefoglalójában pedig megállapítja egyebek mellett, hogy a korrupció potenciális forrása a projekt döntéshozóinak és a beruházóknak a személyes kapcsolatrendszere, továbbá a határidők, és a nemzetközi tekintély csökkenése miatti aggodalom nyomást gyakorol az engedélyező hatóságokra, ami „a kontrollokat lazító mechanizmusokhoz” vezethet.

Megemlíti, hogy az olimpiai beruházásokra vonatkozó nemzetközi tapasztalatok szerint rendszeresen és nagymértékben alábecsülik a rendezési költségeket, és számos olyan nagyberuházás készült, amely „a kockázatok nem megfelelő azonosítása” miatt nem járult hozzá a gazdasági értékteremtéshez, vagy kihasználatlanok a megépült létesítméynek.

A tanulmány szerint fontos korrupció-megelőzési eszköz a beruházás transzparenciájának biztosítása, amit a civil szervezetek monitoring tevékenysége is támogathat. A dokumentumból az is kiderül, hogy

a korrupció súlyos károkat okoz a gazdaság és a társadalom egészének, akadályozza a gazdasági fejlődést, gyengíti a demokráciát és a jogállamiságot, károsítja a társadalmi igazságosságot. A korrupció káros hatással van a jó kormányzásra, a közpénzek gondos kezelésére és a versenypiacokra. Szélsőséges esetekben aláássa a polgárok demokratikus intézményekbe és eljárásokba vetett bizalmát.

A tanulmányból annyi derül ki, hogy tökéletesen ismerik a rendszer működését a tárgyalásos közbeszerzésektől a többszöri szerződésmódosításokig, és tisztában vannak azzal is, hogy egy olimpiarendezésnél a szokásos sokszorosa a korrupció mértéke – összegez az Átlátszó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik