Belföld

Minél alacsonyabb az iskolai végzettség, annál korábban érkezik a gyermek

terhes asszony, kismama (Array)
terhes asszony, kismama (Array)
Több gyermeket szülnek a diplomás anyák, egyre kevesebb iskolázatlan nő hoz világra gyermeket, és emelkedik a házasságon kívül születettek aránya - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.  

A napilap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népesedési helyzetkép című kiadványára hivatkozva azt írta, minél alacsonyabb valakinek az iskolai végzettsége, annál korábban vállal gyermeket, és a nyolc vagy annál kevesebb osztályt végzetteknél nem tolódott ki a gyermekvállalási életkor.

Az alapfokú oktatást be nem fejezők továbbra is 18 éves koruk körül szülnek először gyermeket, míg a diplomásoknál 27-ről 31,8 évre nőtt a vállalási életkor.A kevesebb mint 8 osztályt végzett anyák aránya 4,8-ról 1,9 százalékra, a nyolc általánost végzetteké 29-ről 19 százalékra csökkent, a középiskolát végzetteké maradt 32 százalék, a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké viszont jelentősen megugrott: a 25 évvel ezelőtti 12-ről 34 százalékra.
Kimutatták azt is, hogy az elmúlt 25 évben a házasságon kívül született gyerekek aránya 13-ról 48 százalékra emelkedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik