Belföld
kukás autó (kukás autó, szemétszállítás, )

Több havi szemétszámlát postáz ki egyszerre az állam

24.hu
24.hu

2016. 12. 28. 21:39

Korábban a témában:

Hathavi szemétszállítási díjat akar behajtani egyszerre az új nemzeti hulladékgazdálkodó holding, tudta meg az RTL Híradója. A számlázási rendszerük tavasz óta akadozott, most év végén azonban kiküldték a számlákat.

Sok családnak 18-20 ezer forintot kellene befizetnie.

A szemétszállítást korábban önkormányzati tulajdonú non-profit cégek csinálták, bár a szemetet most is ők viszik el a számla már az új állami cégtől érkezik. Előbb nyárra, majd őszre ígérték az új rendszer beindulását, a számlák viszont csak most év végére érkeztek meg.

A Híradónak egy békéscsabai férfi elmondta, nekik áprilisban jött utoljára szemétszámla.

Várható volt egyébként, hogy gond lesz, hiszen 2,5 millió ügyfél adatait kellett átvennie az új állami cégnek. Sok helyen egyszerre két negyed évet is kiszámláztak.

Az állami cégnél annyit írtak, mostanra a számlák 90 százalékát kiküldték és lehet részletfizetést kérni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.