Belföld

Meghalt Láng István akadémikus, az MTA rendes tagja

Életének 85. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, közölte az akadémia szombaton az MTI-vel.

Tudományos pályafutása során az agrokémia és a környezetvédelem területén végzett kutatásokat. Vezetésével indult el Magyarország agroökológiai lehetőségeinek felmérése, továbbá fontos szerepet játszott a hazai biomassza-felhasználás módjainak feltárásában és a mezőgazdaság fenntartható fejlődésének kutatásában.

1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben rendes tagja lett, és ettől az évtől 1993-ig az intézmény főtitkári pozícióját is betöltötte. Aktívan részt vett a nemzetközi tudományos életben, így az UNESCO valamint a Tudomány Nemzetközi Tanácsa (ICSU) munkájában.

Tudományos és tudományszervezői teljesítményét egyebek mellett Pro Natura emlékéremmel, Széchenyi-díjjal, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismerték el.

Láng Istvánt a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik