Belföld

Ebből a cikkből Lázár János számára is kiderül, milyen amerikai katonák jönnek Magyarországra

Megírtuk, hogy az amerikai-orosz viszony odáig jutott, hogy az amerikai hadsereg újra növeli az Európába küldött katonáinak számát. Konkrétan egy páncélos harci dandárt küldenek a kontinensre, Lengyelországbanba.

De nem csak oda, hanem Magyarországra is. 

Lázár Jánost a mai Kormányinfón a szerda reggeli cikkünkről is kérdezték. Egészen pontosan azt, hogy igaz-e, hogy jönnek amerikai katonák Magyarországra.

Lázár pedig azt mondta,

Nem szeretnénk idegen hadsereget Magyarország területén állomásoztatni.

Szerint többpárti egyetértés kell, ez az ügy pedig az Országgyűlés feladatköre. Inkább a magyar sereget kell fejleszteni szerinte.

Ezzel csak az a probléma, hogy Magyarország NATO-tagállam, ezért Lázár János is pontosan tudja, hogy érkeznek amerikai katonák Magyarországra.

Egy lovassági felderítő csapat biztosan érkezik, mégpedig Várpalotára.

Azt, hogy mennyien jönnek pontosan, nem árulhatták el. De a Colorado Springs melletti Fort Carsonban, a 4-ik tüzérségi hadosztály 3-ik páncélozott harci dandárjának bázisán én egészen konkrétan beszéltem is egy katonával, aki Magyarországra érkezik 2017 elején.

Fotó: Kerner Zsolt
Fotó: Kerner Zsolt

Ő itt Alekzander Boehmer, egy 20 éves lovassági felderítő, aki lövészként szolgál egy Bradley harckocsin. Mellette pedig a felesége áll. Boehmer katonacsaládból származik, már az apja is az Iron Brigade tagja volt.

Hamarosan egy interjút is olvashatnak majd vele arról, hogy mire számít a magyarországi misszió kapcsán. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik