Belföld

Meghalt egy férfi a Budapest-Dubai járaton

Kuvaitban hajtott végre kényszerleszállást az Emirates repülőgép-társaság Dubajba tartó járata. A repülő Budapesten szállt fel kedd délután 14:40-kor. Félúton járhattak, amikor az utasok észrevették,

hogy egy férfi a két mosdó ajtaja között fekszik a repülőgép padlóján.

A Blikknek nyilatkozott az egyik utas, aki azt mondta: “Azt gondoltuk, hogy az illető felöntött a garatra, emiatt eshetett össze, ám néhány perccel később láttuk, nagyon nagy a baj.”

A személyzet azonnal a férfi segítségére sietett, akit hosszú ideig, körülbelül kilencven percen át próbálták újraéleszteni, de már nem tudtak segíteni rajta. A kényszerleszállás után senki nem adott hivatalos felvilágosítást nekik arról, hogy mi történt útitársukkal, mondta a lapnak a férfi.

Csak azt láttuk, hogy hordágyon leviszik a mozdulatlan testet. Fél órával később már úton voltunk Dubaj felé,

emlékezett vissza.

Megkeresték a légitársaságot, akik, ezt írták:

A december 6-án az Emirates EK 112-es járatát Kuvaitba irányították, egy utas rosszulléte miatt. Ám nem írtak arról, hogy az utas elhunyt volna, csak annyit közöltek, hogy a földön folyatták az ellátását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik