Belföld

Tavaszig biztosan bent tartaná az ügyészség a zuglói halálos gázolót

Az ügyészség indítványozta, hogy továbbra is maradjon előzetes letartóztatásban az a fiatal nő, aki halálra gázolt egy idős férfit Zuglóban még novemberben, majd elhagyta a helyszínt. Ő volt az, akit első fokon óvadékért cserébe elengedtek volna, de végül másodfokon a bíró ezt nem engedte. Az ügyészség azt indítványozta, hogy három hónappal, azaz  március 10-ig tartsák fent a legszigorúbb kényszerintézkedést.

“Az ügyészség álláspontja szerint a gyanúsítottal szemben az előzetes letartóztatás általános és különös okai továbbra is fennállnak, az eljárás jelenlegi szakaszában a legsúlyosabb kényszerintézkedés szükséges és indokolt” – tájékoztatta a 24.hu-t a Fővárosi Főügyészség kedden.

Ahogy arról beszámoltunk, a tragikus baleset a Füredi úton történt november 7-én délután 2 óra körül. A rendőrség azt közölte, hogy az idős embert eddig tisztázatlan okból és körülmények között gázolta el egy kocsi. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrség kora este már arról tájékoztatott, hogy a gázoló a történtek után elhajtott a helyszínről. A 25 éves nőt a Szugló utcában fogták el három órával később. A 24.hu kedden úgy értesült, hogy a fiatal nő egy szépségszalonba ment a történtek után. Először a kocsiját találták meg nem sokkal a gázolás után a Nagy Lajos király útján, egy bankfiók előtt, a sofőrt pedig az utcán kapták el. Értesülésünk szerint ő maga hívta fel a rendőröket és elmondta, hogy körülbelül merre találják őt. Ez utóbbit egyébként a bíróság is megerősítette. Az M1 két nappal a tragédia után arról számolt be, hogy a fiatal kokaint fogyaszthatott.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A rendőrség akkor közleményében azt írta, az ügyben segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás, de az ügyészség két nappal későbbi tájékoztatásából kiderült, hogy a gyanúsítottnak halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt is felelnie kell.

A sofőr – ahogy azt fent írtuk – az elsőfokú döntés szerint ugyan előzetes letartóztatásba került, de a bíró óvadékért – a már említett kétmillió forintért – cserébe kiengedte volna. Ebben az esetben a legenyhébb kényszerintézkedést, lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek volna el vele szemben, illetve nyomkövetővel látták volna el. Az összeget egyébként az alapján állapították meg, hogy milyen súlyú bűncselekményt követett el a gyanúsított, de figyelembe vették a „személyi körülményeit, vagyoni helyzetét” is. Az autós védője másfél millió forintot ajánlott fel, ám a bíró kétmillióra emelte az összeget. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

A törvényszék végül másodfokon másképp döntött, egyetértve az ügyészséggel ugyanis úgy vélte, sem a kétmillió forint, sem a nyomkövető nem lett volna elegendő “az eljárási célok eléréséhez, a szökés, elrejtőzés veszélyének kiküszöböléséhez”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik