Belföld

Áder üzent egy erőset Vonának

Áder János köztársasági elnök nem akar döntőbírája lenni a pártok közötti demokratikus vitáknak. Az államfő ezt Vona Gábor Jobbik-elnöknek címzett válaszlevelében közölte, amelyet pénteken juttatott el a Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága az MTI-hez.

Az elnök azt írta: a Jobbik elnöke által hivatkozott alkotmányos elv – miszerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét – csak akkor érvényesülhet, ha a mindenkori köztársasági elnök nem avatkozik be olyan vitákba, amelyeket a pártoknak az Országgyűlésben kell lefolytatniuk egymással.

Ellentmondások

Áder János elmondta, hogy némi ellentmondás feszül Vona Gábor alkotmányos hivatkozása és a levelében ezzel egyidejűleg megfogalmazott politikai természetű kezdeményezés között.

Azt üzente viszont a pártelnöknek, hogy “alkotmányos kötelezettségeimmel összhangban továbbra sem kívánok döntőbírájává válni a pártok közötti demokratikus vitáknak”.

Arányos felhatalmazás

A Jobbik elnökének kérdéseivel kapcsolatban emlékeztette őt arra, hogy Magyarország demokratikus berendezkedése minden pártnak biztosítja a jogot és lehetőséget, hogy az általa vallott értékek és megoldások képviseletéhez megfelelő társadalmi támogatást gyűjtsön, és azzal arányos felhatalmazást kapjon a parlamentáris cselekvéshez.

Az államszervezet demokratikus működését nem az fenyegeti, ha a pártok felhatalmazásukkal arányos módon részt vesznek a polgárok által rájuk bízott közügyek intézésében, hanem az, ha bárki – különösen a köztársasági elnök – úgy gondolná, ő felette áll az alaptörvényben rögzített szabályoknak.

Közölte Áder.

Jómagam (…) a parlamentáris demokrácia pártján állok, és az alaptörvény rendelkezéseit mindenkor maradéktalanul betartom. Remélem, ugyanezt joggal várhatom el másoktól is

– zárta válaszlevelét Áder János.

Vona Gábor múlt héten fordult levélben Áder Jánoshoz, arra kérve őt, avatkozzon be, vesse latba tekintélyét, a pozíciójából fakadó erőt az alaptörvény-módosítás és a letelepedési kötvények ügyében kialakult patthelyzet megoldása érdekében. A politikus személyes találkozót is kért az elnöktől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik