Belföld

Ha ön Rogán Antal szomszédja, állami tendert nyerhetett

Csetényi Csaba két cége konzorciumba állt össze és egy fura állami tendert nyertek meg.

Vannak a fővárosnak olyan szívcsakrái, ahova rendkívüli energianyalábok, sőt közbeszerzési csatornák futnak be. Ilyen spirituális központ lehet a Pasa Park is, ahol épp Csetényi Csaba, Rogán Antal kabinetminiszter szomszédja nyert el egy tendert – írja a 444.

Csetényi két cége pályázott ügyesen: a Network 360 és az Affiliate Network konzorciumot alkotva nyertek – egy harmadik céggel együtt – az állami cégek 2017-es kommunikációjára kiírt közbeszerzésen.

Azt csak sejteni lehet, mekkora összegről van szó: tavaly 25 milliárd forint ment el erre a célra. És hogy idén, miért csak sejteni lehet?

A tendert roppant furán írták ki: se keretösszeg, se a “kommunikációs” kifejezés nem szerepelt benne. Sőt, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal a saját honlapján se számolt be a kiírásról. Amúgy olyan konzorcium lehetett a befutó, ami az elmúlt három évben dolgozott legalább három, a “magyarországi lakosság egészét érintő társadalmi témával kapcsolatos esemény kommunikációjában”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik