Belföld

Áder: 15-20 év múlva a vízválság is bekövetkezhet

A budapesti Víz-világtalálkozón a vízgazdálkodásban is el kell érni azt a szemléletváltást, amelyet a párizsi klímacsúcs eredményezett az éghajlatváltozás kezelésében –  mondta Áder János köztársasági elnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken reggel.

A párizsi klímacsúcs óta mindenki evidenciaként beszél a klímaváltozásról. A jövő heti budapesti víz-világtalálkozón egy ehhez hasonló áttörést szeretnének elérni, hogy vízről úgy beszéljenek, mint a legfontosabb, de egyben legveszélyeztetettebb erőforrásról .

Felidézte, a 3 évvel ezelőtt rendezett budapesti víz-világtalálkozó fő célja az volt, hogy jövőképet vázoljanak fel és segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy az ENSZ által elfogadandó fenntartható fejlődési célok keretében a víz a kitüntetett szerepet kapjon. Ezt sikerült is elérni, és már a vízzel kapcsolatos kérdéseket egyenrangúan kezelik olyan ügyekkel, mint például a szegénység felszámolása vagy a nők helyzetének javítása.

A konferenciára meghívták a víz, a szanitáció – a vízhigiénia – és a fenntartható vízgazdálkodás témaköreivel foglalkozó ENSZ-intézményeket és más szakmai nemzetközi szervezeteket, továbbá a politika, az üzleti és a tudományos élet képviselőit. Az esemény célja, hogy összekapcsolja a politikai döntéshozatali folyamatokat a tőke, a tudás, a technológia által kínált megoldási lehetőségekkel és a kulcsszerepet játszó civil szférával, továbbá, hogy inspirálja a 2015-2030 közötti időszakra elfogadott fenntartható fejlesztési célok, és a párizsi klímamegállapodás vízgazdálkodási vonatkozásainak gyakorlati megvalósítását, valamint segítse az ezekhez szükséges intézményrendszeri reformokat.

Az államfő a Kossuth Rádióban elmondta:

a jövő heti világtalálkozóra nagy az érdeklődés: 111 ország, ebből 35 ország miniszterelnöki vagy miniszteri szintű képviselettel vesz részt. Továbbá kilenc fejlesztési bank és két nagy világszervezet (az ENSZ és a világbank) képviselői. A három évvel ezelőtt szintén Budapesten tartott világtalálkozóhoz képest csaknem megduplázódott a résztvevők száma, akkor 1100 voltak, most kétezer embert várnak

Áder János kiemelte, szakemberek szerint – figyelembe véve a népességnövekedést, az eddigi vízhasználatot, és annak növekedését – ha folytatódik ez a tendencia és nem változtatunk az eddigi felelőtlen vízzel való bánásmódon, akkor az a további fejlődés gátját képezi, s 15-20 év múlva a vízválság is bekövetkezhet.

(mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik