Belföld
oroszi lászló (oroszi lászló)

Pert nyert a magyar feltaláló az adidas ellen

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 11. 23. 13:30

Az ítélet jogerős, de a több mint 14 éve tartó jogvita valószínűleg folytatódik.

Jogerősen helyt adott Oroszi László feltaláló gazdagodás-visszatérítési igényének  a bíróság, amely fizetésre kötelezte az adidas Budapest Kft-t. A Fővárosi Ítélőtábla részben megváltoztatta az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék döntését. Az alperes adidas Budapest Kft.-t négyszeresre felemelt összegben marasztalta el szabadalombitorlással elért gazdagodás visszatérítése címén. A cégnek 2002. március 23-ától középarányos kamattal együtt kell a pénzt megfizetnie a felperes feltaláló javára.

Oroszi 2002-ben indított pert az adidas ellen szabadalombitorlás megállapítását és egyéb jogkövetkezmények alkalmazását kérve a bíróságtól.

Mint korábban megírtuk, a szakember 1995-96-ban fejlesztette ki futballcipőjét, melynek újdonsága az orr-rész keménygumiból készített sűrű bordázata, az irányítósávok voltak, amelyek javítottak a találati pontosságon, segítették a játékost a labda adott irányba rúgásában. Az adidas akkori fejlesztési igazgatója két társával megnézte a mintadarabokat. Kértek azokból, majd 2000-2001 körül piacra dobta a Predator Precision, majd a Predator Mania irányítósávos cipőt.

2012-ben jogerősen megállapították, hogy az adidas Predator Precision és az adidas Predator Mania nevű irányítósávos futballcipők a feltaláló szabadalmát bitorolták.

Mivel a tárgyalást évekre felfüggesztették, és a jogalap kérdése többször is megjárta a Kúriát, Oroszi László az anyagi igényeit csak két éve terjeszthette elő. A pernek ez a végső szakasza zárult le a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésével.

A feltaláló korábban azt állította, az adidas ebben az ügyben visszaélt erőfölényével, befolyásával, a “védett magyar szellemi terméket teljesen kifejlesztett állapotában eltulajdonította”, és ezzel a magyar labdarúgásnak is ártott. Amikor Oroszi 2012-ben pert nyert, a bíróság kimondta, hogy az irányítósávos sportcipő megalkotása az ő feltalálói tevékenységén alapult.

Most az ítélettel számos kérdésben olyan elvi jelentőségű döntés született, amely alapvetően kihathat egyéb szabadalombitorlási eljárásokra is. A hosszadalmas, több mint 14 évig tartó jogvita vélhetően folytatódik, ugyanis a felek minden bizonnyal a Kúria végső döntését fogják kérni felülvizsgálati eljárás keretében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.