Belföld

Csőbe húzza a Jobbik a Fideszt

Vonáék olyan alkotmánymódosítást nyújtanak be, amelyre a Fidesz nehezen mondhat nemet.

A Magyar Nemzet úgy értesült, az ellenzéki párt napokon belül benyújt az Országgyűlésnek egy alaptörvény-módosító javaslatot, amelynek szövege szinte szó szerint megegyezik majd a kormányfő indítványával. Azzal, ami kedden elbukott a Parlamentben. A jobbikos szöveg egyetlen mondattal egészül ki, amely a teljes ellenzék által kritizált letelepedési kötvények megszüntetésére utal:

„Anyagi ellenszolgáltatásért nem szerezhető” be olyan kérelem, amely idegen állampolgár itt-tartózkodására ad lehetőséget.

Nagy kérdés, hogy a fideszes és KDNP-s honatyák hogyan fognak majd viszonyulni az ismét a parlament elé kerülő szöveghez – írja a lap. A kormányfő reakciója is érdekes lehet, hiszen még az állami rádiónak adott szokásos pénteki interjújában is arra utalt, hogy aki elutasította javaslatát, Brüsszel érdekeit szolgálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik