Belföld

Hatalmasat buknak a boltosok a József nádor téren

Forgalom-visszaesés, elzárkózó önkormányzat és a közterület-felügyelők folyamatos fenyegetése - így telnek a mindennapjaik a belvárosi tér szomszédságában található üzleteknek, amióta elkezdődött a mélygarázs építése. Az ott dolgozókkal beszélgettünk arról, milyen hatással van rájuk az elkordonozás és a munkagépek zaja.

A szomszédban két hónapja nyitott egy kávézó, ami eleinte csak hétvégére zárt be, de most már műszaki ok miatt egy jó ideje teljesen

– kezdte történetét Varga Dorottya, a főleg lámpákat és apróbb dizájntermékeket forgalmazó decolabor tulajdonosa. Egy évvel ezelőtt nyitotta meg üzletét, amivel aztán az adventi időszakba csöppent bele, így egyelőre nincs összehasonlítási alapja, hogy mennyivel zuhant vissza a forgalom a március óta folyó munkálatok miatt, viszont azt tapasztalta, hogy a külföldi vevők kevésbé térnek be hozzá. Emiatt bevételtől is elesik és nehézkessé vált a bérleti díj kifizetése is.

Ráadásul mivel egyetemre jár, így egy alkalmazottat is fizetnie kell, emiatt pedig néha épphogy nullszaldóval tud csak zárni a hó végén.

A felújítást egyébként évről évre belengették, így amikor ő tavaly ilyenkor kibérelte a helyet, nem kínáltak neki kedvezményes árat, sőt: ügyvédjével próbálták elérni, hogy az építtető adjon kompenzációt a bevételkiesés miatt – ezt ők és a többi üzlet is hiába várja hónapok óta. És még közel sincs vége: a megkérdezett tulajdonosok közül mindenki úgy tudja, 2018 februárjára végeznek a mélygarázs építésével.

Fotó: 24.hu/Molnár Dávid
Fotó: 24.hu/Molnár Dávid

Bár ő maga a bérbeadóval (aki egy magánszemély és nem az önkormányzat embere) megegyezett egy alacsonyabb bérleti díjban, az építkezés végeztével megemelik majd.

Ráadásul a takarítást is nekem kell elvégeznem, mert ha én nem teszem meg, akkor a bolt előtti rész napokig szeméttel teli

– mondta, majd hozzátette, volt már gondja abból, hogy szépíteni akarta a környéket.

Szerettük volna lefesteni a farostlemezeket, hogy legalább azok nézzenek ki szépen. A kivitelezőnek jeleztük is szándékunkat, ő azt mondta, nem zavarja, de amikor nekiálltunk, lakossági bejelentés miatt kijöttek a közterület-felügyelők.

– mesélte Dóra, aki azt is elmondta, a belvárosi önkormányzat azt kérte, nyújtsanak be látványtervet, hogy eldönthessék, passzol-e a kerület arculatába.

Továbbá az is fontos, hogy “nehogy a tevékenységével elindítson egy graffitihullámot”.

Kérdés, hogy aki fújni szeretne, az miért pont arra várna, hogy valamelyik boltos elkezdje. Dóra a lakhelye szerint illetékes rendőrségtől azt a választ kapta, nem indul ellene eljárás, mert esztétikailag javító szándékkal álltak neki a festésnek. A hercehurca miatt a bezáráson is elgondolkodott, de egyelőre kitart.

Mit tervez? Igyekszik több magyar vásárlót az üzletbe csábítani, őket pedig közösségimédia-hirdetésekkel és a készülő webshoppal érné el. Sokat segít neki az is, hogy ő lett néhány magyar tervező webshopjának az átvevőpontja.

Harmadával kevesebb a bevétel

Beszéltünk az Apponyi márkabolttal is, ahol a Herendi Porcelánmanufaktúra termékeit lehet megvásárolni. Őket elég keményen érintette a kordonok felhúzása:

tavasz óta 30-40 százalékkal esett vissza a forgalmuk, ráadásul mivel autók nem hajthatnak be a térre, az egyébként több millió forint értékű heti szállítmányok is csak nehézkesen jutnak el az üzletbe.

Szerintük az is nehezít a helyzetükön, hogy a köztudatban az terjedt el, hogy az üzletsor bezárt, így például a közeli luxusszállodákból is az Andrássy úti és a Kígyó utcai üzletükbe küldik a turistákat az ott dolgozók. Megállítótáblát sem helyezhetnek ki, mert rögtön megjelennek a közterület-felügyelők és büntetéssel fenyegetik meg őket.

Szerencsére eddig még egyszer sem kellett fizetnünk

– mondta az egyik ott dolgozó.

Fotó: 24.hu/Molnár Dávid
Fotó: 24.hu/Molnár Dávid

Apropó megállítótáblák: az egyik, magukat megnevezni nem kívánó üzlet dolgozója is megerősítette azt, amit a többiek mondtak. A Dorottya utcában korábban helyezhettek ki olyan hirdetéseket, amikkel a turistákat terelték az üzlet felé, azonban az önkormányzat és a hirdetési felületet biztosító cég konfliktusa miatt ettől a lehetőségtől elestek, az üzletük elé pedig nem tehetik ki, ugyanis azt építési területté nyilváníttatták, ami miatt nem adnak engedélyt a táblák kihelyezésére. Az érintett üzlet egyébként nem lett az építkezés miatt negatívos, de a turistákról nekik is le kellett mondaniuk.

Ráadásul hiába ajánlották fel többen is, hogy a szűk folyosó két végén található kapukat (amik az autókat tartják kívül) cseréljék oszlopokra, mert előbbiek blokkolják a belátást az üzletekre, ettől is elzárkóztak az érintettek.

Viszlát, hungarikum!

A libamájat forgalmazó üzlet dolgozójával is sikerült beszélnünk, ő elmondta, leginkább azt sajnálja, hogy az önkormányzat nem együttműködő.

Szeretném betartani a szabályokat, de se párbeszéd, se kompenzáció nincs, így viszont nagyon nehéz

– mondta, majd hozzátette, az ő forgalma is visszaesett, ami azért is szomorú, mert ha a turisták nem tudnak a hungarikumról, akkor Magyarország hírneve is lassabban terjed.

Információink szerint egyébként a közelben lévő Bank of China sem támogatja a mélygarázs építését, ugyanis annak szellőzője pont az ő trezorjuk mellett húzódna. Bár próbálkoztunk megszólaltatni valakit a bankfióktól, sajnos senki nem állt rendelkezésünkre, így nem is tudták cáfolni vagy megerősíteni ezt az értesülést.

Az önkormányzat hallgat

Megkerestük Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatát is, hogy segítsenek nekünk az alábbi kérdések megválaszolásával:

  • Figyelembe veszik-e egy építkezés tervezésekor, hogy hány üzlettől “vágják el” az utat?
  • Szükséges rossznak fogják fel?
  • Konzultálnak-e az üzletekkel?
  • Kapnak-e bármilyen kártérítést/jóvátételt a kieső bevétel miatt?

Sajnos az önkormányzat sem az október 7-i, sem a 21-i “emlékeztető” e-mailünkre nem reagált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik