Belföld

Kiderült, hol lehet a pesti szuperkórház

A Nagyvárad térre tervezett, nyolcszáz ágyas vadonatúj épület adja majd a dél-pesti szuperkórház gerincét, értesült a Magyar Idők. A napilap szombati számában megjelent cikk szerint az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet, illetve a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) bázisán valósulhat meg a dél-pesti egészségügyi centrum.

Vályi-Nagy István főigazgató és Müller Péter orvosigazgató tájékoztatása szerint a tervek szerint a centrumkórház új épületében lesz majd a sürgősségi központ, ahová minden sürgősségi ellátást igénylő új beteg bekerül, innen irányítják őket tovább a szükséges terápiák függvényében.

Az új tömbbe telepítik az összes képalkotó diagnosztikai egységet a röntgentől a CT-n át az MR-ig, itt lesznek a műtők, a központi intenzív, valamint egyes speciális ellátások, mint a csontvelő-transzplantáció, a hematológia, az infektológia. Itt fogadják majd a stroke-betegeket, és a Fiumei útról a most még a Péterfy Sándor utcai kórházhoz tartozó baleseti intézet is az új épületbe kerül.

A leendő centrum már ma is meglévő kórházépületeit is felújítják, de ez fokozatos lesz, mivel a betegállást biztosítani kell. A főigazgató szerint több mindentől függ, hogy mikorra készülhetnek el az épületek. Jelezte, hogy elkezdődött a műszaki, építészeti, orvostechnológiai szükséglet felmérése, készülnek az előszámítások, a teljes beruházásra reálisan négy-öt évet kell számolni attól a pillanattól, hogy megszületik a végleges döntés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik