Belföld

A Magyar Nemzeti Arcvonal szerint hibáztak a hatóságok Bőnynél

A szélsőjobboldali szervezet egyik vezetője ölt meg egy rendőrt a Győr melletti településen, amikor házkutatást tartottak volna.

Az MNA most közleményében azt írja, Győrköst már 2012-ben kizárták az Arcvonalból, de „gyakorlatilag már az általa MNA1989-nek nevezett csoportot is felszámolta”, állítják.

gyorkos

(…) gyakorlatilag érthetetlen, az adott intézkedést miért nem az abban illetékes szerv folytatta le? És főleg, miért nem a megfelelő eljárásrend szerint? Különösen nagy kérdés ez egy ilyen kaliberű ember esetén. Györkös István azért nem piskóta! Viszont nem is elmebeteg őrült, ahogy azt a közvélemény szemében szeretnék egyesek beállítani. Két működő eljárás van: vagy szépen, úriember módjára bekopognak, és az öreg – ismerve az eljárásrendet – beengedi őket, vagy ha feltétlen szükségét érzik, akkor TEK. Mint látni fogjuk egyik utat sem követték.

Az Arcvonal úgy tudja, a rendőrök nem is Győrköshöz, hanem egyik tagjához vonultak ki eredetileg, lakossági bejelentés alapján, mert a bejelentés szerint az éjszaka folyamán lövéseket hallottak. Azt írják, a nyomozók ezt követően mentek Győrkös házához.

Az Arcvonal szerint tisztázni kellene, Győrkös engedéllyel tartotta-e a gépkarabélyt, de szerintük hibáztak a hatóságok, azt is megemlítik, lehet, hogy a gyilkosság jogos önvédelem, hiszen a rendőrök civil ruhában, a kerítésen át hatoltak be Győrkös kertjébe.

A bőnyi rendőrgyilkosságról itt tud elolvasni minden fontos információt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik