Belföld

Szijjártó: Mára Magyarország világnemzet lett

A külgazdasági és külügyminiszter kétnapos látogatást tesz Kanadában, és ezalatt több ’56-os megemlékezésen vesz részt.

Vasárnap a montreali Magyarok Nagyasszonya plébánia megemlékezésén vett részt,

és – tapssal többször megszakított – beszédet mondott, 

írja az MTI.

Elmondta, ha valaki végignézi történelmünket, akkor kétsége sem lehet, hogy a magyar nemzet nemcsak a szabadságszerető emberek nemzete, hanem a szabadságharcosok nemzete is.

Hozzátette: a magyaroktól még a legdurvább túlerő is csak időlegesen vehette el a szuverenitást és a szabadságot! Ha valaki ezen a földgolyón tisztában van azzal, hogy mit jelent a szabadság, akkor mi, magyarok ilyenek vagyunk.

Szerinte éppen 1956 mutatta meg világosan, hogy a diktatúra nem képes gyökeret verni Magyarországon.

Hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban, azokban a napokban a Budapest utcáin harcoló férfiak és nők, fiúk és lányok világossá tették, hogy mi még az extrém túlerővel szemben is hajlandóak és bátrak vagyunk fellépni, s világossá tették azt is, hogy ha a magyar nép szabadsága vagy szuverenitása kicsit is sérülni látszik, akkor hajlandóak személyesen is szembeszállni a túlerővel

– mondta.

Majd utalt arra, hogy a magyarok történelmük során többször is megküzdöttek a szabadságukért: például az oszmánokkal vagy a Habsburgokkal szemben vívott küzdelmeikben, vagy – az elmúlt évszázadban – akár a nácik, akár a kommunista diktatúra ellen is mindig a szabadságáért kellett harcolniuk.

Szijjártó Péter emlékeztetett rá: 1956-ban a magyar nép kívülről nagyon sok biztatást kapott, de csak biztatást, hiába várták az akkori szabadságharcosok a segítséget, az különböző okok miatt nem érkezett meg. A magyarok, mint oly’ sokszor a történelmük során, magukra maradtak.

S bár a világ számára világos volt, hogy mi zajlik Magyarországon, a nemzetközi közösség mégis csöndben maradt, nem lépett fel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elmulasztotta a segítségnyújtást Magyarországnak”

– emlékeztetett a külügyminiszter.

Nekünk, a ma élőknek – akik a magyar emberek felhatalmazása alapján az ország vezetésében szerepet vállalunk – először is azt a fontos tanulságot kell levonnunk, hogy mindig ellen kell állni olyan külső nyomásnak, amely el akarja venni a szabadságunkat vagy a szolidaritásunkat, 1956 azt is világosan mutatja, hogy ellen kell állni minden olyan kísérletnek, amely a legapróbb módon is a szuverenitásunkat vagy a szabadságunkat akarja kockára tenni” – mondta.

Ki kell tartanunk amellett, hogy Magyarország sorsáról, jövőjéről kizárólag a magyar embereknek van joguk döntést hozni. Mi, magyarok, mindig tiszteletben tartottunk mindenkit, de ugyanezt várjuk el másoktól is velünk kapcsolatban.

Elmondta, Montrealban is sok magyar kényszerült új hazára találni, s bár mindvégig magyar hazafiakként viselkedtek, beilleszkedtek új hazájukba, és hozzájárultak Kanada sikerességéhez. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban kiemelte: itt vissza kell utasítanunk azt a modernkori történelemhamisításra vonatkozó kísérletet, amely azt kéri számon a magyarokon, hogy amikor 1956-ban az elmenekülők menedékre találtak, akkor vajon most Magyarország miért olyan álláspontot képvisel a modernkori népvándorlással kapcsolatban, amilyent.

Ezt határozottan ki kell kérni magunknak, hiszen akik 1956-ban arra kényszerültek, hogy elhagyják Magyarországot, hosszú időn keresztül türelmesen várakoztak a szomszédos Ausztriában, hogy befogadják őket, tisztelték és tisztelik új hazájuk törvényeit, nem építettek párhuzamos társadalmakat, és hozzájárultak új hazájuk sikerességéhez.

Beszéde végén azt mondta, hogy – mivel a világ minden jelentős pontján élnek és erősödnek magyar közösségek, s ezekben a napokban mindenütt megünneplik a hatvanadik évfordulót – “mára Magyarország világnemzet lett”.

Mi, mai magyarok úgy szeretjük a mai Magyarországot, ahogyan van. Soha, senkinek nem fogjuk megengedni, hogy a mi akaratunk ellenére akarja átformálni Magyarországot. Az 1956-os hősök iránti tisztelet mindig elég erőt ad ahhoz, hogy ezt az ígéretünket teljesíteni tudjuk

– zárta beszédét Montrealban Szijjártó Péter.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik