Belföld

Fellélegezhetnek a tanuló vezetők

tanulóvezető (tanulóvezető, )
tanulóvezető (tanulóvezető, )
Annyi könnyítést kapnak a mazsolák, hogy kevesebb lesz a rutinfeladat, amit el kell végezni a vizsgán.

Négy éve megszűnt a rutinvizsga a vezetésoktatásban, azóta a tanuló vezetőknek éles körülmények között, a forgalomban kell megmutatniuk, hogyan manővereznek a kocsival. Ez azonban a Totalcar cikke szerint problémákat vetett fel.

Az egyik az volt, hogy a vizsga 50 perces, ennek jelentős része azonban elment azzal, hogy megtalálják az oktatók a megfelelő vizsgahelyszínt, ahol minden feladat elvégezhető. Sokszor a helyiek sem örültek a vizsgázóknak, akik feltartották a forgalmat is.

Az autós portál szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) 2017-től az eddigi négy helyett két manőverezési feladatot ír csak elő. A parkolási feladatok közül a járda mellé előre vagy hátra beállás, illetve a merőleges jobbra előre, jobbra hátra vagy balra előre manőverek közül kell egyet elvégezni, de lesz egyívű, vagy egy Y-forduló is.

Van még egy komoly gond: egyre kevesebb az oktató és egyre több a tanítvány. Budapesten és környékén akár kilenc hónap is rámehet arra, hogy jogsit szerezzen az ember, mert a kötelező 580 kilométer vezetési gyakorlatot meg kell szereznie a mazsolának, az oktató pedig maximum napi 10 órát oktathat. Van oktatóképzés, de hiába kerül ki évi 150 friss oktató, ha ugyanennyi abba is hagyja a szakmát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik