Belföld

Martin Schulz: Nem szabad Orbán fejére koppintani

Párbeszédet kell kezdeni mindazokkal, akik úgy gondolkodnak az EU-ról, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke hétfőn a németországi Passauban egy pódiumbeszélgetésen.

A német szociáldemokrata politikus a Passauer Neue Presse című bajorországi regionális lap Fennmaradhat-e Európa nagy eszméje? című fórumán arra a kérdésre, “hogy mikor fogy el Európa türelme Magyarországgal szemben, amelynek kormánya közvetett módon az utolsó ellenzéki lapot is megszüntette”, kiemelte, hogy ellenzi Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter felvetését az uniós tagság megvonásáról.

Kifejtette: Orbán Viktor kifejezésre juttatja azt az Európában többséginek számító véleményt, hogy “az Európai Unió a nemzeti identitást helyettesíteni akarja egy európai kulturális amalgámmal”, ami ugyan tévedés, de ezt az érzést nagyon komolyan kell venni.

Az így gondolkodó emberekkel keresni kell a párbeszéd lehetőségét, és

nem szabad a “fejükre koppintani”, mert azzal “csak oda állítjuk őket, ahol állni szeretnének, jelesül az áldozatnak kijelölt sarokba”

– mondta Martin Schulz. Inkább “nyílt vitát kell kezdeni arról a kérdésről, hogy milyen kulturális önazonossággal rendelkeznek a nemzetek az egyesült Európában” – tette hozzá az EP elnöke. Hangsúlyozva: az a legrosszabb megoldás, ha párbeszéd helyett “számkivetettnek minősítjük” mindazokat, akik ezt a kérdést felteszik.

Tusk: Az EU az utolsó liberális demokrácia

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a fórumon a többi között arról beszélt, hogy az EU szomszédságára, például Oroszországra és Törökországra, de akár az Egyesült Államokra tekintve is látható, hogy most az EU “az egyetlen, és remélem nem az utolsó igazi liberális demokrácia”, és ezt a berendezkedést “meg kell védeni, méghozzá feltétlenül”.
Hangsúlyozta: az EU csak a külső határok védelmével maradhat meg “a legtoleránsabb, nyitott, liberális demokráciának”.

A beszélgetést felvezető előadásában Wolfgang Ischinger, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) vezetője kiemelte, hogy “populisták, nacionalisták és antidemokraták” Európán belül és kívül “a félelem tengelyének” kialakításán munkálkodnak a jövő bizonytalansága miatt jelentkező aggodalmakra építve.

Közben az európaiak néha alábecsülik, hogy mekkora erőt és vonzerőt jelent kontinensük, és nem tudatosul bennük eléggé, hogy “a mai Európa a valaha volt legjobb Európa”.

Ennek belátásához elég megfontolni, hogy az ukránok fiatal nemzedéke vagy éppen a menekültek nem Oroszország felé igyekeznek, hanem az Európai Unióba – jegyezte meg Wolfgang Ischinger. Mint mondta, nagyobb önbizalommal és bizakodással kellene szembenézni a kihívásokkal. “Ki lehetne a remény világítótornya, ha nem mi”, európaiak – vetette fel a német diplomata.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik